Mutatjuk, mennyi hó eshet a hétvégén

Felhős, borult napok jönnek, készüljünk fel a záporokra, zivatarokra. Időnként viszont havazás is lehet. Mutatjuk, mikor és hol.

Pénteken túlnyomóan borult lesz az ég. Délnyugat felől egyre többfelé fordulhat elő eső, zápor. Este pedig a déli területeken egy-egy zivatar is kialakulhat. Sok helyen kiadós mennyiség csapadék valószínű – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A figyelmeztetés szerint Komárom-Esztergom, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében, valamint Budapesten 24 órán belül több mint 20 milliméternyi csapadék hullhat.

Néhol még 12 fok is lehet

Jellemzően mérsékelt marad a pénteki légmozgás, a Dél-Alföldön azonban élénk, néhol erős lökések is kísérhetik a déli-délkeleti szelet. A legmelegebb órákban északon és nyugaton 3 és 7, az ország többi részén pedig 7 és 12 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk.

havazás, havas eső, hétvégi időjárás, tél
Sok helyen kiadós mennyiség csapadék valószínű. Fotó: Getty Images

Szombaton is kitart a borult, esős idő. Ezen a napon Somogy, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyében számíthatunk minimum 20 milliméternyi csapadékra. Estétől az Alpokalján a havas esőre és havazásra is számíthatunk. A minimum-hőmérséklet 1 és 10, a maximum pedig 3 és 12 fok között alakul. Délkeleten és keleten mérjük majd a magasabb értékeket.

Vasárnap nyugat felől egyre nagyobb területen jön havas eső és havazás. Napközben az ország nagyobb részén fokozatosan csökken majd a hőmérséklet.

Hétfőn jön a nagy lehűlés

Hétfőn az összefüggő csapadékzóna északkelet felé kivonul, és már csak helyenként fordulhat elő hózápor. Sokfelé megerősödik a szél, helyenként viharos lökések is várhatók. Kora délután -3 és +3 közötti értékeket olvashatunk le a hőmérőkről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!