Ezért nincs ötszáz forintos benzin Magyarországon

Egy hét alatt 11 százalékkal csökkent, így az orosz-ukrán háború előtti szintig esett vissza a Brent olaj hordónkénti árfolyama, a hazai kiskereskedelmi árak mégsem 500 forint körül mozognak. Mutatjuk az okokat.

Az ársapka ugyan a hazai üzemanyagok esetében már nem érvényes, a nemzetközi piacon viszont most vezették be. December 6-án lépett életbe ugyanis az uniós olajembargó és az orosz olajjal szemben a 60 dolláros ársapka. Pont akkor, amikor a Magyarországon érvényes kiskereskedelmi üzemanyagár-sapkát eltörölték. Ennek hatására a háború előtti szintig esett vissza a Brent olaj hordónkénti árfolyama, jelenleg 77 dolláros szinten mozog. Ez egy hét alatt 11 százalékos árcsökkenést jelent, ami jelentősen még nem látszik a hazai üzemanyagárakban – számolt be róla a holtankoljak.net.

üzemanyag, infláció, olaj, benzin, tankolás
Egy hét alatt 11 százalékkal csökkent a Brent olaj hordónkénti árfolyama, a hazai kiskereskedelmi árak mégsem 500 forint körül mozognak. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

A Brent olaj egy olyan nyersolaj (kőolaj), amit alacsony kéntartalma miatt könnyebb feldolgozni. Ára folyamatosan, dinamikusan változik, ezért azt az egész világon követik a kereskedők.

Mégis miért tankolunk drágábban?

A 480 forintos ársapka kivezetésével egyidőben visszaemelték a benzinre és a gázolajra is a 32 forintos literenkénti bruttó jövedéki adót. A forint ugyanakkor gyengül, a héten közel 3 százalékot, hiszen a dollárért újra 397 forint felett kell fizetnünk. Jogos a kérdés: ha az olaj ára a háború előtti szinten mozog, akkor a hazai kiskereskedelmi árak miért nincsenek 500 forint körül.

A kiváltó ok a forint árfolyama, ami közel 100 forinttal gyengébb most, mint egy évvel ezelőtt. Így a jövő héten ugyan csökkenthetik a hazai üzemanyagok nagykereskedelmi árát, viszont a kiskereskedelmi árakban ez eltérően, vagy egyáltalán nem jelenhet meg. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.