Barátcserje, a nők barátja (x)

Többféle gyógynövény is a segítségünkre lehet a PMS (premenstruációs szindróma) kellemetlen tüneteinek enyhítésében.

A premenstruációs szindróma (PMS) elnevezése egy olyan tünetegyüttest takar, amely a 7-10 nappal a havivérzés előtt jelentkező fizikai, érzelmi, illetve viselkedésbeli panaszokat és változásokat foglalja magában. A panaszok általában a menstruációt megelőző héten jelentkeznek, majd a vérzés első napján rendszerint elmúlnak. Tapasztalatok szerint azoknál a nőknél is jelentkezhetnek a PMS tünetei, akik korábban méheltávolításon estek át, amennyiben maradt legalább egy működőképes petefészkük. Sőt, a tünetek jelentkezésében még az öröklődés is szerepet játszhat: ha édesanyánk vagy nővérünk PMS-ben szenved, akkor valószínűleg bennünket is érinteni fog.

A premenstruációs szindrómának 150 különféle tünete lehet: vannak köztük lelki panaszok, gyomor-és bélpanaszok, vegetatív zavarok, de akár bőrproblémák is. Az érintettek leggyakrabban ingerlékenységre, cukoréhségre, alvászavarokra, levertségre, puffadásra, alhasi görcsökre, mellfeszülésre és pattanásos bőrre panaszkodnak, de sokaknál fejfájás, hasmenés, hányinger és hányás is elő szokott fordulni.

A következőkben mutatunk öt olyan gyógynövényt, amely segíthet enyhíteni a PMS okozta panaszokat.

Barátcserje

A barátcserje bogyós termését az ókor óta használják kifejezetten női problémák kezelésére – például a termékenység fokozására vagy a menstruációs ciklus szabályozására. A modern tudomány az 1900-as évek elején kezdte kutatni a növény menstruációra, illetve menopauzára gyakorolt jótékony hatásait. A menstruációs problémák kezelésében napjainkra a barátcserje a legjobban dokumentált gyógynövény. Az elmúlt évtizedekben számos kutatás támasztotta alá, hogy a barátcserje képes enyhíteni a PMS okozta kellemetlen tüneteket is. A barátcserje nem tartalmaz hormont, helyette közvetett módon tud hatást kifejteni a szervezet természetes folyamataira, és elsősorban az agy dopaminreceptorainak stimulálásával képes hatni a menstruációs ciklusra. A legtöbb nőgyógyászati probléma – köztük a cikluszavar és a PMS – hátterében valamilyen hormonális zavar, a prolaktin szintjének megemelkedése vagy a progeszteron túl alacsony szintje áll.

PMS, gyógynövény
Többféle gyógynövény is a segítségünkre lehet a tünetek enyhítésében. Fotó: Getty Images

Cickafark

A cickafark a menstruációs fájdalmak enyhítésében lehet a segítségünkre. A növényből készült teából érdemes a menstruáció előtti öt napban és a menstruáció ideje alatt is fogyasztani. A fájdalom enyhítése mellett a bőséges, rendszertelen vérzés csillapítására is alkalmas.

Pásztortáska

A pásztortáska ugyancsak ciklusszabályozó, vérzéscsillapító hatású gyógynövény. A pásztortáska a méhizmok stimulálásával a menstruációs fájdalmat is képes csökkenteni.

Réti palástfű

A réti palástfűből készült tea méherősítő és vérzéscsillapító, valamint szalicilsavtartalmának köszönhetően fájdalomcsillapító hatású is. Azt azonban fontos tudni, hogy hazánkban védett növény, ezért csak hatósági engedéllyel termesztett (gyűjtött) növény használható!

Citromfű

A citromfű nyugtató hatása sokaknál segíthet a premenstruációs időszak alatti hangulati hullámzások és az ideges feszültség csökkentésében, valamint a kiegyensúlyozottabb lelkiállapot megőrzésében. A citromfűvel ráadásul az enyhe alvászavarok is kezelhetők.

Premens – a barátcserje erejével

A Premens tabletta összetevői között olyan természetes anyagokat találunk, mint a barátcserje-kivonat, ami bizonyítottan csökkentheti a PMS tüneteit, ráadásul a menstruációs ciklus zavarának szabályozására is alkalmas lehet. A Premens tabletta tehát akkor is a segítségünkre lehet, ha PMS-től szenvedünk, és akkor is, ha rendszertelen vérzéssel, cikluszavarral küzdünk.

Vény nélkül kapható barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer

Fontos tudni, hogy a Premens az egyetlen gyógyszerminőségű, barátcserje-tartalmú készítmény, amely hazánkban PMS és cikluszavar kezelésére kapható. Igaz ugyan, hogy a kereskedelemben étrend-kiegészítőként is előfordul a barátcserje, ezen termékek azonban nem feldolgozott, koncentrált hatóanyagokat tartalmaznak, hanem csupán a növény terméséből készült őrleményt. Mivel a barátcserje a hazai gyógyszerügyi hatóság (OGYÉI) Tudományos Tanácsadó Testülete által élelmiszerekben, étrend-kiegészítőkben alkalmazásra nem javasolt növények között szerepel, ezért nem gyógyszerkészítményben való alkalmazása terápiás célra nem ajánlott.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!