Életmód
Alrovatok
"A nejem leszervezte, muszáj utaznunk” – a nyaralók több mint fele szorong a vakációtól
Sokmillió magyar csak vágyakozik egy nyaralásra, ám olyanok is vannak, akik bár megengedhetik maguknak a vakációt, mégis inkább otthon maradnának. Mitől érezhetjük a nyaralást tortúrának, és mit tehetünk, hogy ne legyen valóban az?
Nagy veszélyre figyelmeztetnek a mentők és a vadászok
Az elmúlt hétvégén súlyos balesetet szenvedett egy motoros Pest megyében, amikor kiszaladt elé az útra egy őz. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet arra figyelmezteti a közlekedőket, hogy ezekben a hetekben fokozott óvatossággal vezessenek a hazai utakon.
Visszér: veszélyes, ha nem veszed komolyan az első jeleket
A vénák kóros kitágulásával járó visszér rontja az érintett végtag keringését, súlyos esetekben szövődményeket, például trombózist okozhat. Fontos ezért, hogy a betegséget mielőbb felismerjék és kezeljék. Mutatjuk, milyen tünetek hívhatják fel rá a figyelmet!
Ezért az égi jelenségért érdemes lesz korán kelni kedden
Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható lesz a keleti égbolton, amint öt égitest, a Fiastyúk csillaghalmaz, a holdsarló, a Mars, a Jupiter és a Bika csillagkép vörös csillaga, az Aldebaran közel kerül egymáshoz.
Hazánk északkeleti, északi harmadában túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk. Másutt a látási viszonyok javulnak, illetve a rétegfelhőzet is elkezd zsugorodni, szakadozni, azonban maradnak egész nap borult, párás részek. A borult területeken hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. A keleties szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet -5 és +2 fok között valószínű. Késő estére -14 és -3 fok közé hűl le a levegő. Vasárnapra nem várható jelentős fronthatás, az időjárás azonban így is megterhelő lehet az érzékenyebbek számára.