Visszér: veszélyes, ha nem veszed komolyan az első jeleket

A vénák kóros kitágulásával járó visszér rontja az érintett végtag keringését, súlyos esetekben szövődményeket, például trombózist okozhat. Fontos ezért, hogy a betegséget mielőbb felismerjék és kezeljék. Mutatjuk, milyen tünetek hívhatják fel rá a figyelmet!

Ha a visszér szóba kerül, a legtöbb embernek elsősorban az idős emberek lábán végig futó, lilás pókháló- vagy seprűvénák juthatnak eszükbe. Ez azonban tévhit, hiszen a visszeresség már fiatalabb korban, akár a 20-30 évesek körében is jelentkezhet. Amennyiben nem foglalkoznak vele, könnyen szövődményekkel kísért állapotromlás alakulhat ki. Emiatt már az első tünetek megjelenésekor javasolt egyeztetni egy orvossal a megfelelő kezelés megindításáról.

A fiatalabb korosztályt is veszélyezteti

Visszérről akkor beszélhetünk, ha a vér visszaáramlását megakadályozó vénabillentyűk valamiért nem működnek megfelelően, így pedig a véráramlás lelassul és megreked. A pangó vér hatására a vénák kitágulnak, kanyargóssá válnak, az érfalak pedig megvastagodnak. A betegség nemcsak a bőr felszínéhez közeli hajszálereket, de súlyosabb esetben a végtagok belső rétegeiben futó mélyvénákat is érintheti.

Bizonyos környezeti tényezők már fiatalabb korban is növelik a visszér kialakulásának kockázatát. Ilyen például az örökletes kötőszöveti gyengeség, a lábak túlzott terhelése, a tartósan sok üléssel vagy állással járó munkakörök. Szintén kockázati tényező lehet a túlsúly, az egészségtelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, bizonyos hormonális változások és a dohányzás, illetve túlzott alkoholfogyasztás is. A kényelmetlen, szűk ruhák és lábbelik rendszeres viselése hosszú távon szintén gátolhatja a végtagok keringését és növelheti a betegség kialakulásának kockázatát. A forró nyári hónapokban a visszerek állapota tovább romlik, ilyenkor ugyanis az erek kitágulnak és lassul a vérkeringés, így az erekben a pangás is fokozódik.

női lábak
Fontos, hogy a betegséget mielőbb felismerjék és kezeljék. Fotó: Getty Images

Az elhanyagolt visszeresség miatt a későbbiekben súlyosabb tünetekkel számolhatunk. A vénás keringési elégtelenség egyik legsúlyosabb szövődményeként lábszárfekély is kialakulhat, mert a vénás pangás miatt a láb szövetei, elsősorban a láb bőre oxigénhiányos állapotba kerül, elvékonyodik, így hajlamosabb lesz a fertőzésekre, majd a fekélyre. A mélyvénákban kisebb vérrögök is leválhatnak, amely a tüdő felé sodródva életveszélyes tüdőembóliát eredményezhet. Nem szabad tehát halogatni az orvosi vizitet, érdemes szakemberhez fordulni már az első tünetek feltűnése esetén.

Ezek a korai tünetek utalhatnak visszérre

A lábszár és vádli környékén jelentkezhetnek az első tünetek, az érintetteknél izomgörcsök és zsibbadás jelentkezhet. Napközben nehézlábérzés, a végtagon jelentkező viszkető, égő fájdalom hívhatja fel a figyelmet a problémára, rendszerint ezek a tünetek hosszabb állást követően csak tovább fokozódnak. A lábszáron, bokán pókhálószerűen kirajzolódó vénák szintén erre a problémára utalnak.

A kezelés egyik legfontosabb eszköze a kompressziós pólya, vagy más néven orvosi gyógyharisnya, mely helyettesíti az érfalak elvesztett feszességét, és biztosítja a megfelelő véráramlást. Speciális visszértorna is segíthet a végtagok egészségének megőrzésében, a rendszeres mozgás pedig önmagában is jótékony hatású lehet. A patikák polcain vény nélkül is elérhetőek emellett olyan érvédő hatású gyógyszerek, amelyek növelik a hajszálerek ellenállását és meggátolják a vénák tágulását, ezáltal pedig hatékonyan kezelhetik a visszérbetegség korai tüneteit is.

A legjobb persze, ha sikerül megelőzni a betegséget, melynek fontos része a helyes életmód. Ehhez a testsúlykontroll és a rendszeres testmozgás kulcsfontosságú, a futás, úszás, de már egy könyned séta is segíthet megelőzni a tüneteket. Emellett minden üléssel vagy állással töltött órában iktassunk be egy kis könnyed mozgást is. Súlyos, előrehaladott esetekben pedig feltétlenül kérjük angiológus szakorvos segítségét, aki a hatékony terápiát meghatározhatja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!