Járókelők mentettek meg egy idős nőt Budapesten

A belvárosban sétálva lett rosszul egy idős nő Budapesten, de többen is azonnal a segítségére siettek.

A kedd délután történtek az Országos Mentőszolgálat számolt be Facebook-oldalán. Mint írják, a rosszullét az utcán érte a nőt, aki a segítségére siető járókelőknek szédülésre, gyengeségre panaszkodott. Mentőt hívtak hozzá és mellette maradtak, de a nő rövidesen eszméletét vesztette, ezért a szemtanúk ismét tárcsázták a 112-es segélyhívót. A mentésirányító instrukcióit követve megvizsgálták a beteget, aki akkor már nem lélegzett.

Ezért a telefonon kapott instrukciók alapján a szemtanúk azonnal megkezdték az újraélesztést. Egymást váltva küzdöttek az idős nő életéért, miközben a mentésirányítás több egységet is riasztott. Elsőként egy mentőtiszti kocsi érkezett meg a helyszínre, majd rövidesen egy állomáshelyére tartó rohamkocsi is becsatlakozott az ellátásba. Sőt, perceken belül egy harmadik mentőegység is megérkezett.

A mentők emelt szinten folytatták az életmentést. Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerült újraéleszteni a beteget, akit aztán stabil állapotban szállítottak kórházba.

Borítókép: OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Kétféle hantavírus is jelen van Magyarországon – ezt érdemes tudni a fertőzésről
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +16 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon délnyugat, nyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, kiderül az ég, emellett északkeleten maradhatnak még kevésbé felhős körzetek. Másutt jobbára erősen felhős vagy borult lesz az idő. A középső országrészben és délkeleten elszórtan valószínű időszakos eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél jelentősen veszít az erejéből, hajnalra a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között alakul, de a derült, szélcsendes dunántúli tájakon ennél több fokkal hidegebb idő várható. A térség felett örvénylő mediterrán ciklon, illetve annak hullámzó frontrendszere révén vasárnap is kettősfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!