Kerti tóba esett, édesanyja élesztette újra a kisfiút

Játék közben érte baleset a gyermeket, de szülője gyors közbeavatkozásának köszönhetően sikerült megelőzni a tragédiát.

A Pest megyében történt esetről az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) számolt be a Facebookon. Mint az a keddi posztban olvasható, a kisfiú odakint játszott, amikor véletlenül beleesett a kerti tóba. Édesanyja azonnal a segítségére sietett, kiemelte a vízből, felébreszteni azonban már nem tudta. Ekkor tárcsázta a 112-es segélyhívót.

A mentésirányító instrukcióit követve megvizsgálta gyermekét, akinek addigra leállt a légzése. A telefonon kapott utasítások alapján az anya maga kezdte meg a fiú újraélesztését, aminek nyomán a kicsi légzése néhány percen belül visszatért. A rövidesen a helyszínre érkező mentősök emelt szinten látták el a gyermeket, és végül stabil állapotban szállították kórházba.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!