„Az utak biztonságosak, az emberek teszik őket veszélyessé”

Nyáron sokan másra sem vágynak, csak hogy motorra vagy autóba pattanhassanak, és elszáguldjanak a legközelebbi vízpartra vagy túrahelyszínre, ahol könnyebben átvészelhetik a forró napokat. A felszabadultság mellett azonban ilyenkor sem árt az óvatosság, hiszen balesetek nyáron is történhetnek.

„A türelem és a szabályok betartása vezetés közben is fontos, hiszen kellő önmérséklettel számos konfliktushelyzetet vagy balesetet megelőzhetsz” – olvasható az Országos Mentőszolgálat Alapítvány Facebook-posztjában, amelyben a nyári biztonságos közlekedéshez adnak tanácsot. Mint kiemelték, a körültekintő vezetés természetesen nemcsak nyáron, hanem egész évben nagyon fontos. Hiszen „az utak biztonságosak, az emberek teszik őket veszélyessé”.

Az alábbiakban bemutatjuk, milyen fontos szabályokat fogalmaztak meg a mentők eddigi  figyelemfelhívő bejegyzéseikben a biztonságos utazás kapcsán.

motorbaleset
Balesetek sajnos nyáron is történhetnek, jobb az óvatosság. Fotó: Getty Images

Ne a képernyőre figyelj, hanem az útra!

Az egyik legfontosabb szabály, hogy vezetés közben ne a telefon kijelzőjén, hanem az úton tartsd a szemed! Menet közben tehát tilos a mobilodat – vagy a GPS-t – nyomkodni. Ha ugyanis a képernyőre meredsz, akkor hosszú másodpercek át gyakorlatilag „vakon” vezetsz, ez pedig rendkívül balesetveszélyes.

Ne felejtsd el a bekapcsolni az övet!

Azt sem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy akár elől, akár hátul utazol, egy balszerencsés helyzetben a biztonsági öv megmentheti az életedet – nem véletlenül kötelező. Ennek ellenére – az alapítvány által idézett adatok szerint – az első ülésen utazva a magyarok csupán 88 százaléka, a hátul ülőknek pedig mindössze 57 százaléka köti be magát. Ráadásul csak a szülők 60 százaléka alkalmaz az életkornak megfelelő biztonsági rendszert a gyermekek épségének megóvása érdekében.

Az autóban akkor vagyunk a legnagyobb biztonságban, ha bekötjük a biztonsági övet. Ezt elméletileg mindenki tudja, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a szabályt könnyen felrúgjuk, ha csak a szomszéd utcáig vagy egy másik parkolóhelyig megyünk. Időnként még akkor is hajlamosak vagyunk szemet hunyni a mulasztás felett, ha gyermekünk biztonsága a tét.

A nyári motorozáshoz is húzz védőruhát!

Egy másik posztban azt is kiemelték, hogy bár a nyári melegben nagy lehet a kísértés, hogy kényelmes, lenge ruhában és papucsban pattanj motorra, a védőruházat ilyenkor is életmentő lehet. A bukósisak mellett tehát a megfelelő, teljes testet fedő védőruházat viselése is nagyon fontos – igen, még kánikulában is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.