Szelfit akart, halálos áramütés érte a fiút a mozdony tetején

Hiába a sok figyelmeztetés, megint felmászott valaki egy szerelvény tetejére. Most egy 18 éves fiú halt meg.

Felmászott a mozdony tetejére és belehalt az áramütésbe egy 18 éves budaörsi fiú. Az iskolai diákelnök, Bálint állítólag szelfit is készített a vonaton, de a magasfeszültség közelében halálos sérüléseket szerzett. A villamos felsővezetékben ugyanis 25 ezer volt feszültség kering. Ez azt jelenti, hogy annak megközelítése is életveszélyes, akár már 2 méteres távolságon belül is végzetes áramütést okozhat – mondták el az RTL Fókusz című műsorában.

Bár a MÁV nem győzi évről évre hangsúlyozni: az életét kockáztatja, aki ezzel próbálkozik, évről évre történik hasonló baleset. Tavaly súlyosan megégett egy vonatra felmászó gyerek, de korábban is többen szenvedtek már égési sérüléseket, amikor szerelvényre vagy a felsővezeték tartóoszlopára másztak fel. A sárospataki pályaudvaron például egy tizenhat éves gimnazista mászott fel az egyik tehervagon tetejére, hogy ott szelfit készítsen. Belehalt a sérüléseibe. Barátja próbált segíteni rajta, de őt is megrázta az áram és súlyos sérüléseket szenvedett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.