Ököllel törte be a tévét, kis híján elvérzett a férfi

A kiérkező rendőrök mentették meg egy pálmonostori férfi életét, akinek az alkarján keletkezett súlyosan vérző sérülés, amikor ököllel beleütött a tévékészülékébe otthon.

A férfi alkarja olyan szerencsétlenül fordult bele a régi készülék képcsövébe, hogy egy szilánk mély sebet vágott rajta. Lüktetve ömlött a vér a sebből. Hiába próbálta elállítani a férfi a vérzést, bármi, amit rátekert, azonnal átnedvesedett, ő pedig egyre jobban elgyengült. Végül az élettársa tárcsázta a segélyhívót – számol be a Zsaru Magazin a tavaly december 29-én történt esetről. A bajbajutottat Gyarmati Richárd főtörzsőrmester, Kiskunfélegyháza körzeti megbízottja és Bodor Leon Valentin főtörzsőrmester, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság helyszínelő és balesetvizsgálója mentette meg az elvérzéstől.

Dühében ütött bele a tévébe

„Már készen álltam a közterületi szolgálatra, vidéki társam kint kezdett a szolgálati helyén, az ő érkezésére vártam, de ide rögtön kellett indulni, mert a 112 diszpécsere azzal számolt, hogy mi hamarabb ott leszünk Pálmonostorán, mint az esetkocsi. Így történt, hogy egy helyszínelő kollegával indultam útnak” – idézte fel a történteket Gyarmati Richárd, hozzátéve, hogy tíz perc alatt a pálmonostori háznál voltak.

„Épp közlekedés-ellenőrzési feladatokat láttam el, amikor a küldést kaptam” – mondta el Bodor Leon Valentin, aki elsőként lépett az ingatlanba. „A sérült a fürdőszobában térdelt, és a mosdókagylóba könyökölt. Bal kezével fogta a vérző sebet a jobb karján, amelyre rákötötte a fürdőköpeny pántját, de nem elég erősen. Sápadt és ideges volt. Sajátosan feszengett, és csak motyogni tudott, de azt jól értettük, hogy fájdalmai vannak, azt pedig mondania sem kellett, hogy válságos állapotba került, mert minden csupa vér volt. Összenéztünk Ricsivel, és tudtuk, ezt a sebet rendesen be kell kötözni, és már rohantam is a szolgálati kocsihoz az elsősegélycsomagért.”

Hogyan kell ellátni a vágott sebeket?

„Több mint tíz éve vagyok az utcán, a rendőrképzésen tanult elsősegélynyújtást már intézkedések során is kamatoztattam, életmentésekben is részt vettem, sikeresekben is. Kettőnk közül én voltam a gyakorlottabb, és ezt az odafele úton Leonnak is elmondtam, így már előre tisztáztuk a munkamegosztást. Ő adagolta a gézlapokat és a mullpólyát, én pedig nyomó- és szorítókötést is készítettem” – folytatta Gyarmati Richárd. Hozzátette, mély volt a seb, átment a vénán, így nagyon vérzett. „Kész csoda, hogy a sérült még úgy-ahogy tudott magáról, de a legjobban azon csodálkoztam, hogy felismert, és valahonnan nekem is ismerős volt. Jó pár évvel ezelőtt polgárőrként szolgált, és kiskunfélegyházi rendezvényeken velem is dolgozott. Erről az időszakról kérdezgettük, hogy a gondolatait eltereljük, de azt is elmondta, dühében ütött bele a tévébe, mert egy közeli hozzátartozóját temette el azon a napon.”

Néhány perc telt el, és a két rendőr úgy döntött, elébe megy a mentőknek. Erről szóltak a tevékenységirányításnak is, majd kisegítették a sérültet a rendőrautóhoz, és elindultak vele Kiskunfélegyháza felé. Menet közben találkoztak az esetkocsival, a mentősök pedig ezután átvették a férfi ellátását.

Borítókép: Rendőrség

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.