Küszöbön az újabb világjárvány?

Még alig hevertük ki a Covidot, újabb vírus jelenthet veszélyt az emberiségre.

A koronavírus legújabb változatai is okoznak ugyan járványokat, ám csekély a valószínűsége, hogy egy világjárványt okozó variánsa alakulna ki. Sokkal nagyobb az esély arra, hogy a madárinfluenza átterjed az emberre – mondta el a Portfóliónak Rusvai Miklós virológus. Szerinte 2002 óta, amikor először megjelentek ezek a törzsek, azt várták a virológusok és a járványügyi szakemberek, hogy az okozza majd a következő világjárványt. A koronavírus ugyan váratlanul, a semmiből beelőzött, de a madárinfluenza továbbra is ott van a veszélyes vírusok között.

madárinfluenza, tyúk, fertőzés, járvány
Itthon már több megyében is kimutatták a madárinfluenzát. Fotó: Getty Images

A koronavírus lecseng, kezdődik az influenza

Világszerte a koronavírus JN.1 variánsa jelenleg a domináns, vélhetően Magyarországon is ez okozza a legtöbb megbetegedést. Mint azt a szakember a portálnak elmondta: "a JN.1 a koronavírus omikron változatnak egy új variánsa, ugyanúgy viszonylag enyhe légzőszervi megbetegedést okoz."

Mint arról a napokban beszámoltunk: legutóbb egy pulykatelepen azonosították a madárinfluenzát, ami mostanra tulajdonképpen bárhol megjelenhet az országban. Részletek

Az elmúlt hetekben Magyarországon sokan fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel vagy akut légúti megbetegedés miatt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint az aránya tavaly a 46. héten lépte át a járványküszöböt, ami 100 ezer lakosra 200 fő. „A mostani járvány már októberben elkezdődött, és miután a megbetegedések száma átlépte a járványküszöböt, láthatóvá vált, hogy a mintákban messze domináns, 80-90 százalékos volt a koronavírus" – részletezte a portálnak Rusvai Miklós.

Szerinte az olyan járványhullámok, amiket egyfajta vírus okoz, nem szoktak 8-10 hétnél tovább tartani, és látjuk, hogy valószínűleg ez már el is érte a csúcsot. Ugyanakkor a légzőszervi megbetegedéses esetek száma továbbra is felfelé tart, és most a mintákból több influenzavírust mutattak ki, mint eddig, ami azt jelenti, hogy bár a koronavírus-járvány lecseng, az influenzajárvány viszont megkezdődött. Összességében az idei őszi-téli felsőlégúti járványhullámot majd a jó idő beköszöntével, március végén hagyhatjuk magunk mögött.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!