Koronavírus: megtalálták a gyenge pontját

Nemcsak a SARS-CoV-2, de az összes vírusvariáns ellen védhet egy új vakcinatechnológia.

Koronavírus: újabb kínai vakcinát engedélyeztek - részletek!

Egy, a Nature folyóiratban nemrég megjelent publikáció érdekes eredményeket szolgáltatott és a koronavírusok végső legyőzésének lehetőségével kecsegtet. Természetesen a tudomány már jóval a járvány előtt foglalkozott a témával és az elmúlt évtizedek nagyszerű tudományos eredményei most egy új irányt hozhatnak a koronavírusok elleni hosszútávú harcban - írja Facebook-posztjában Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának munkatársa.

Újfajta vakcinát fejlesztettek

A Duke Human Vaccine Institute kutatói egy újfajta vakcinát fejlesztettek, amely az állatkísérletes fázisban igen jó eredményeket szolgáltatott, a beoltott alanyokat egyszerre több SARS-CoV-2 variáns, a 2002-es SARS-CoV-1 és egyéb, közeli rokon koronavírusok ellen is megvédte, amelyek köreiből akár a jövő járványai is kikerülhetnek - foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat a szakember. Majd posztjában kitért az úgynevezett pán-koronavírus vakcinatechnológia ismertetésére is.

Az új vakcina a beoltott alanyokat egyszerre több SARS-CoV-2 variáns, a 2002-es SARS-CoV-1 és egyéb, közeli rokon koronavírusok ellen is megvédte. Fotó: Getty Images
Az új vakcina a beoltott alanyokat egyszerre több SARS-CoV-2 variáns, a 2002-es SARS-CoV-1 és egyéb, közeli rokon koronavírusok ellen is megvédte. Fotó: Getty Images

A SARS koronavírus járványt követően, egy, a fertőzésből felgyógyult páciens vérében olyan speciális antitesteket találtak a tudósok, melyek nem csupán a SARS vírust voltak képesek megkötni (neutralizálni), hanem más, rokon koronavírusokat is. Ez a megfigyelés vezetett el a jelenlegi fejlesztéshez és mutatta meg, hogy a pán-koronavírus vakcinafejlesztéseknek lehet létjogosultsága - húzta alá Kemenesi.

A vírus tüskefehérjéje egy nagyon összetett, viszonylag nagy méretű fehérje. A sejtekhez való tényleges kötődésben ennek csupán egy része játszik szerepet, az úgynevezett receptorkötő-domén (RBD). Az említett beteg véréből kimutatott, széleskörű védelmet ígérő antitestek végül rámutattak a receptorkötő-domén gyengepontjára. Létezik ugyanis egy kifejezett pont a fehérjén belül, amelyre a termelődött antitestek hatékony neutralizáló (semlegesítő, a testi sejtekhez való kötődést megakadályozó) hatást fejtenek ki. Méghozzá széleskörűen, azaz az ilyen antitestek nem csupán a SARS-CoV-2 ellen képesek védelmet nyújtani, hanem bekötődnek és neutralizálnak más, rokon koronavírusokat is, és ami jelenleg a legfontosabb: az összes vizsgált SARS-CoV-2 variánst is - hangsúlyozta a virológus.

Minden mutáns ellen véd

Kemenesi magyarázata szerint, a kutatók lényegében ezt a receptorkötő domént kötötték több példányban egy nanorészecske felszínére, megfelelő szerkezetben. Az így beoltott állatok 100 százalékos védelmet nyertek a SARS-CoV-2 fertőzés ellen, a brit , dél-afrikai és brazíliai variáns és más, közeli rokon koronavírusok (SARS-szerű bétakoronavírusok) ellen is.

A felfedezés jelentőségéről szólva a virológus kiemelte, az elmúlt 20 évben ez a harmadik koronavírus járvány, amely az emberiséget érte (SARS, MERS, SARS-2), így ez a fejlesztés igazi tudományos áttörésnek számít a koronavírusok elleni védekezésben. A legfőbb megállapítás pedig, hogy képesek lehetünk széleskörűen kivédeni a koronavírusok jelentette fenyegetést a pán-koronavírus vakcinák segítségével akár tartósan is.

Nagy-Britannia 23 városában már kimutathatóan a koronavírus indiai variánsa dominál, ami arra utal, hogy ez a változat gyorsan terjed. Ha kíváncsi a részletekre, kattintson korábbi cikkünkre .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!