Így védekezhetsz, ha megtámad egy varjú

Az elmúlt időszakban többekre is varjak támadtak Kőbányán. Mutatjuk, mi állhat a különös jelenség hátterében a szakértő szerint.

A támadásokról az RTL Híradó közölt riportot szombat esti adásában. Orbán Zoltán ornitológus, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője a műsorban elmondta, a dolmányos varjak éppen ebben az időszakban tanítják repülni fiókáikat. Ilyenkor előfordul, hogy egy-egy fióka a földre kerül, a szülőpárok pedig bármire rátámadhatnak, ami néhány tíz méternél jobban megközelíti utódukat, illetve ami nagyobb például egy egérnél – ezáltal potenciális veszélyforrásnak érzékelhetik.

A szakember hangsúlyozta, hogy noha ijesztő és kellemetlen élmény, a varjútámadás egyáltalán nem veszélyes az emberre. Ezt fontos észben tartani, mert a legtöbb probléma éppen abból adódhat, ha a hirtelen rémülettől vezérelve az érintett megpróbál futva menekülni a helyszínről. A páni félelem közepette könnyen elbotolhat valamiben, esetleg óvatlanul kiszaladhat az úttestre.

Orbán Zoltán éppen ezért azt javasolja, hogy futás helyett merjünk bátran szembeszállni a támadó madárral. Forduljunk felé, kiabáljunk rá, igyekezzünk kezeinket széttárva elüldözni. Mint az az MME egy korábbi közleményében olvasható, a cél az, hogy nagyobbnak, félelmetesebbnek tűnjünk az állat szemében, így elvéve a bátorságát a további inzultustól.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájakon már megjelenik némi felhőzet, melyből a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé hűl le a levegő. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!