Így roncsolhatja a szívet a koronavírus

A koronavírus-fertőzés a szív sejtjeinek zavartalan működését is megnehezítheti, tartós szervi károsodást okozva a betegek kis részénél – hívta fel a figyelmet egy új kutatás előzetes eredménye.

Azt eddig is számos tanulmány alátámasztotta, hogy a koronavírus kíméletlenül pusztíthatja belső szerveinket, beleértve a szívünket, a vesénket, az agyunkat és a tüdőnket is. A New York-i Columbia Egyetem kutatói mikroszkopikus elváltozásokat tanulmányozva azt is kimutatták, hogy a koronavírus-fertőzés hatására előbbi sejtszinten is károsodhat.

orvos egy férfi szívét és tüdejét hallgatja
A koronavírus a szívre is pusztító hatással lehet. Fotó: Getty Images

Szabálytalan szívverés is lehet a vége

Kutatók koronavírus-fertőzésen átesett betegek szívizomszövetét vizsgálva megállapították, hogy a SARS-CoV-2 vírus negatívan befolyásolta a kalciumszintet is szabályozó sejtek működését. És mivel a kalcium nélkülözhetetlen a zavartalan szívműködéshez, ez a zavar az érintettek egy részénél súlyos szervi problémákhoz vezetett, beleértve a szabálytalan szívverést és a szívelégtelenséget – írta az NBC News. A Biofizikai Társaság San Diegóban tartott találkozóján prezentált eredmények egyelőre előzetesek, még nem publikálták azokat szakmai folyóiratban.

Pusztítóan hathat a koronavírus a szív- és érrendszerre
Azt eddig is tudtuk, hogy a koronavírus-fertőzés után egyeseknél kialakuló hosszú COVID az egész szervezetet érintheti. Egy új tanulmány szerzői húszféle szívrendellenesség kockázatát vizsgálták fertőzésen átesett veteránoknál. Meglepő eredményre jutottak.

Alattomos következmények

Amikor valaki elkapja a koronavírust, immunrendszere (ideális esetben) azonnal akcióba lép, amelynek eredményeként erőteljes gyulladásos reakció léphet fel a szervezetben. Az új kutatás szerzői szerint ez a gyulladás hatással van a kalcium sejtszinten történő tárolására is. 

A sejtekben raktározódó kalciumionok a szívműködést is szabályozzák: befolyásolják a többi között azt, hogy a szív milyen gyorsan és milyen erővel húzódik össze. Úgy tűnik, hogy a koronavírus-fertőzés okozta gyulladás hatására túl sok kalcium szivárog ki a szív sejtjeiből – idézte az NBC News Andrew Markst, a Columbia Egyetem kardiológusát és biofizika professzorát. Marks hozzátette, a normális működéshez szükségesnél nagyobb mennyiségű kalcium szabálytalan szívverést és végzetes ritmuszavarokat is okozhat.  

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható - az északkeleti, keleti országrészben szakadozottabb, vékonyabb felhőzetet kelet, délkelet felől egyre többfelé válthatja vastagabb felhőtakaró. Az eső délelőtt nyugaton, délnyugaton is eláll, ezt követően csapadékra majd csak estétől van kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A déli órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra