Heroikusan küzdöttek a szíven szúrt rendőrért

„Mindent elkövettek, hogy megmentsék a hős rendős életét” – idézte fel az Országos Mentőszolgálat a január közepén történteket, amikor a bajtársak egy szíven szúrt rendőr életét próbálták megmenteni. Sajnos nem jártak sikerrel, Budapest rendőrfőkapitányától azonban jutalmat kaptak azért, hogy még a lehetetlent is megpróbálták.

Szíven szúrtak egy rendőrt, eszméletlen!” – ezt a riasztást kapta január 12-én a Központi Mentőállomás egyik rohamkocsija a mentésirányítótól. Pár percen belül ki is értek a helyszínre is értek, és heroikusan küzdöttek Bauman Péter életéért – emlékezett vissza a megrázó eseményekre Facebook-posztjában az Országos Mentőszolgálat.

mentők
Ők azok, akik még a lehetetlent is megpróbálják. A fotó forrása: Facebook, Országos Mentőszolgálat

Még a mozgó mentőautóban is küzdöttek érte

A beszámoló szerint a sérült rendőrön olyan beavatkozásokat kellett végrehajtaniuk, amelyekhez elengedhetetlen volt a szakmai rutin és az ezzel járó precizitás. „Az akkor ott levő egyenruhások mindegyike csendben, reménykedve figyelte és ha kellett segítette az ellátást, vagy akár a sérült mozgatását. A mentőegység eközben folyamatosan tájékoztatta a mentésvezetőt, így a kórházban már azelőtt várták a sebesült rendőrt, mielőtt a mentő elhagyta volna a helyszínt” – írták. A rendőr életéért még a kórházba szállítás alatt, a mozgó mentőautóban is küzdöttek, azonban mindezek ellenére sem sikerült megmenteni őt.

Mindenkit megrendített az eset

A tragédia az Országos Mentőszolgálat teljes bajtársi közösségét is megrendítette, így a mentésvezetőt, a mentőorvost, a mentőápolót és a mentőtechnikust is megviselte az eset. Április 21-én, a Rendőrség Napja alkalmából azonban dr. Terdik Tamás rendőr vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya köszönetét fejezte ki, amiért a mentők a lehetetlent is megpróbálták. A négy kiváló mentődolgozó – akik egyébként azóta is változatlan elszántsággal szolgálják hivatásukat – dicséretben, valamint jutalomban részesült.

„Óriási szerencse, hogy nem történt tragédia” – így kommentálta az Országos Mentőszolgálat azt a péntek délelőtti balesetet, amelynek során egy teherautó ütközött nagy erővel egy betegszállító kisbusszal. Sokkoló videó.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra