Fel kellene számolni a like gombot?

A közösségi médiában terjedő hamis információk ellen keresett megoldást egy amerikai kutatócsoport. Úgy találták, a like és dislike gombok helyett másfajták kellene bevezetni.

A szokásos like, azaz testszik jel helyett másfajta reakciógombokat teszteltek egy kutatás során a közösségi média felületeken - írja az IFLScience.

"Az elmúlt években a hamis hírek, azaz a fake news terjedése robbanásszerű volt. Ez egyrészt még nagyobb politikai megosztottsághoz vezetett, és nagyban befolyásolja, hogy az emberek miket gondolnak a vakcinákról, a klímaváltozásról vagy a másság elfogadásáról. Próbálnak ez ellen harcolni, például meg lehet jelölni az álinformációt tartalmazó posztokat, de ezeknek kevés hatásuk van" - írja a tanulmány szerzője, Tali Sharot professzor.

Csapatával korábban már megállapították, hogy az emberek hajlamosabbak elhinni és megosztani azokat az információkat, amik már többször szembejöttek velük. Az ismétlés miatt ugyanis hitelesnek hiszik. 

közösségi média
Rengeteg álhír terjed a közösségi médiában. Fotó: Getty Images

A kísérlethez szimuláltak egy közösségi média platformot, ami a többihez hasonlóan alkalmas volt cikkeket megosztani és like-olni. A megosztható tartalmaknak viszont csak a fele volt hiteles. Egyes felhasználók felületén viszont a like és dislike gombok helyett megbízható és nem megbízható gombok voltak.

Az eredmények azt mutatták, hogy az ösztönző szerkezet jól működött, mivel az emberek nagyobb mértékben támaszkodtak a megbízható és nem megbízható gombokra, mint a szokásos like és dislike gombokra. A megbízhatóságot és a hitelességet is egy vonzó cselekedetté tették ugyanis.

Számítógépes analízissel azt is megállapították, hogy ezekkel a gombokkal a felhasználók jobban meggondolták, hogy mit osztanak meg. Az is kiderült, hogy az újfajta platformot használók tudása is pontosabb lett. 

"Az olyan gombok, amelyek az információk igazságtartalmát hivatottak alátámasztani, könnyen beépíthetők a már meglévő közösségi média felületekre. Az eredményeink alapján így az álhírek terjedését is vissza lehetne fogni úgy, hogy közben a felhasználói aktivitás sem csökken" - írja Laura Globig, a tanulmány vezető szerzője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, főként a nyugati megyékben van esély néhol zivatarra is. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!