Ne dobjuk el, szavazzunk vele! – Gyűjtik a csikkeket a fővárosban

A cigarettacsikkek eldobása világszerte – így Magyarországon is – a környezetszennyezés egyik leggyakoribb formája, amely nemcsak természetkárosító, de minden évben több tucat ember életét követeli. A II. kerületi önkormányzat gyűjtődobozok kihelyezésével csökkentené a műanyagszennyezés mértékét: a csikkekkel egyben szavazhatunk is néhány előre megadott kérdésben.

Ha a műanyagszennyezés szóba kerül, lelki szemeink előtt általában PET-palackok és háztartási hulladékok hegyei rajzolódnak ki. A leggyakoribb hulladéktípus azonban világszerte – így Magyarországon is – egy sokkal kisebb, kevésbé szemet szúró dolog: a cigarettacsikk. Ezeknek az elhasznált filtereknek a túlnyomó többsége nemhogy szelektív gyűjtésbe nem kerül, de pusztán egy pöccintésnyi utat tesz meg a cigarettázótól a járdaszegély, esetleg a legközelebbi csatorna irányába. Az eldobált csikkek ugyanakkor esztétikai problémákon túl súlyos környezeti ártalmakat is jelentenek, sőt veszélyes tüzeket okozhatnak. Emiatt a II. kerületi önkormányzat a Füstmentes.hu együttműködésével csikkgyűjtő kampányt indított: néhány frekventált közterület és forgalmas dohánybolt közelében zöld gyűjtődobozok jelennek hamarosan meg, ahol leadhatjuk a csikkeket ahelyett, hogy eldobálnánk azokat.

Évi 4500 milliárd csikkel szennyezzük a környezetet

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente nagyjából 4500 milliárd cigarettacsikktől szabadulunk meg világszerte. Ezek nemcsak a városok járdáit borítják be, de bőséggel kerül belőlük a zöldövezetbe, folyókba, óceánokba is. A cigarettaszűrőkben lévő mikroműanyag növeli második legnagyobb mértékben a környezet műanyagszennyezését, illetve az égéssel keletkező káros vegyületek jelentős része is a talajba és vizekbe mosódik általuk. 

Sokan ráadásul anélkül pöccintik el a cigarettavéget, hogy azt elnyomták volna, ami minden évben súlyos tüzeket szabadít el. Rozsos Zsolt, a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke úgy nyilatkozott: a II. kerületben is rengeteg népszerű, gyakran látogatott természetvédelmi övezet található, amelyekben főleg a tavaszi és nyári hónapokban kaphat lángra a növényzet egy-egy eldobott csikk miatt. Persze lakáson belül is óriási gondot okozhat egy égő cigaretta, amelyet őrizetlenül hagynak valahol, esetleg elalszanak a kezükben vele. A tűzoltó egyesület elnöke úgy nyilatkozott: Magyarországon ugyan évek óta csökkenő tendenciát mutat, de még mindig sok ember veszíti életét dohányzáshoz köthető tűz miatt. Átlagosan 20-30 ilyen halálesetet regisztrálnak évente.

Magyarországon különösen komoly gondot okozhat ez, ahol a férfiak 21,5 és a nők 17,3 százaléka rendszeresen dohányzik, a csikkek gyűjtése azonban idáig nem volt megoldott. A II. kerületben hamarosan tíz zöld doboz is feltűnik majd, ahol leadhatjuk az összegyűjtött csikkeket. 

cigaretta
Több ilyen csikkgyűjtő edény is megjelenhet a közterületeken. Fotó: Getty Images

„A II. kerület autentikus helyszín a modellprogramhoz: az önkormányzat saját maga dolgozta ki és indította útjára a Csikkmentes II. kerület elnevezésű projektet, hogy felhívja a lakosság figyelmét a környezeti ártalmak csökkentésének fontosságára, az eldobott cigarettacsikkek által okozott környezeti károkra és a hulladékelhagyás csökkentését szolgáló fogyasztói magatartásra. A mostani együttműködés így a már meglévő alapokon épülhet tovább, és lehetővé teszi a kezdeményezésünk kiszélesítését” – fogalmazott Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere.

Hozzátette, a kihelyezett gyűjtőedények darabszámát folyamatosan hozzáigazítják majd az igényekhez és a tapasztalatokhoz, arra számítva, hogy a program kommunikációja nyomán a gyűjtésbe bekapcsolódók száma és aktivitása is növekedni fog. A gyűjtőedények felületét a szervezők a kezdeményezés üzeneteinek kommunikálására, illetve felhangosítására is felhasználják: olyan kérdések, illetve információk jelennek majd meg az edények oldalain, amelyek a gondolatébresztő, az egyéni – akár kis léptékben történő – felelős hozzáállást segítő tartalmaikkal maguk is nagyban hozzájárulhatnak az akció sikerességéhez. A leadók pedig az edény két részébe bedobva a csikkeket szavazhatnak arról, egyetértenek-e a kiírással vagy sem.

Persze az elhasznált csikkeket sem kell egyszerűen a zsebünkbe dugnunk. Az önkormányzattól olyan kis fiolákat is igényelhetnek a dohányosok, amelyekben összegyűjthetik őket addig, amíg azt az egyik ilyen dobozban le nem adják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!