COVID-19: az elhízott férfiak gyakrabban halnak bele

Ma már tudvalevő, hogy a krónikus betegségek és az időskor mellett a túlsúly az egyik legnagyobb rizikófaktor, ha a koronavírus-fertőzés súlyosságáról van szó. Egy új kutatás most arra is rámutatott, hogy az elhízás mellett a nem is számít - a kövér férfiak gyakrabban vesztik életüket COVID-19-ben, mint a hasonló súlyú nők.

A hazai és a nemzetközi adatok egyaránt alátámasztják, hogy a túlsúllyal és elhízással küzdő koronavírus -fertőzöttek nagyobb eséllyel kerülnek lélegeztetőgépre, mint normál testalkatú társaik, ezzel párhuzamosan a gyógyulási esélyeik lényegesen rosszabbak. Egy nemrégiben készült New York-i kutatás most arra is rávilágított, hogy az elhízott betegek között a nemek alapján is érezhető különbség van a COVID-19 lefolyását tekintve. Ahogy a Medscape orvosi hírportálon olvasható , a kórházi ellátásra szoruló, súlyos koronavírus-fertőzéssel küzdő elhízott páciensek közül a férfiak nagyobb arányban veszítik életüket a megbetegedés következtében.

Ezzel számoljon, aki túlsúlyos A pandémia tavaly márciusi kezdete óta számos tanulmány jelent meg, mely az elhízás és a SARS-CoV-2 okozta COVID-19 kapcsolatát vizsgálta. Elég csak végiggörgetni az Elhízás Világszövetség híreit, hogy lássuk, hány különböző országban bizonyították, a túlsúlyos emberek körében jóval magasabb a súlyos COVID-19-cel kórházba kerülők aránya, ahogy többen kerülnek közülük intenzív osztályra és lélegeztetőgépre is. Kattintson a részletekért!

A különbség a számokban is megmutatkozik: míg férfiaknál a 35-ös testtömegindex felett ugrik meg szignifikánsan a COVID-19 miatti elhalálozás kockázata, a nőknél ez a határ a 40-es BMI-értéknél húzódik. "Az adatok alapján fontos különös figyelmet fordítani az elhízott és súlyosan elhízott emberek megfelelő koronavírus elleni védelmére, mind az oltásokhoz való hozzáférést, mind a távmunka és a telemedicina lehetőségeit tekintve" - fűzte hozzá dr. Arcelia Guerson-Gil, a New York-i Albert Einstein Orvostudományi Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője, melyet az European Journal of Clinical Microbiology & Infectious Diseases című folyóiratban is közzétettek.

koronavírus COVID-19 elhízás túlsúly férfi halál fertőzés járvány tüdőgyulladás
A hasi zsírfelesleg miatt a férfiakra veszélyesebb lehet a COVID-19. Fotó: Getty Images

BMI és gyulladásos paraméterek

A szakemberek részletekbe menően megvizsgálták, hogy milyen mértékű túlsúlynál figyelhető meg a COVID-19 súlyos, életveszélyes kimenetele. Ehhez az alanyok testtömegindexe mellett az interleukin-6 (IL-6) nevű fehérjék szintjét követték figyelemmel, mely a szervezetben zajló gyulladásokról és fertőzésekről árulkodik. (A COVID-19 súlyos lefolyása ugyanis a szervezetben kialakuló túlzott gyulladásos válasszal, más néven a citokinviharral áll szoros összefüggésben.) 2020 márciusa és májusa között összesen 3530 kórházban kezelt koronavírus-fertőzött felnőtt adatait elemezték a kutatók, közülük 1579-en voltak nők, 1951-en pedig férfiak. Őket a testtömegindexük alapján hat csoportra osztva vizsgálták: 25-nél alacsonyabb, normál BMI (896 fő), 25-29 közötti, túlsúlyos BMI (1162 fő), 30-34 közötti, elhízott BMI (809 fő) és 35 feletti, súlyosan elhízott BMI (663 fő, őket további I. és II. kategóriákba sorolták). Ezután mindegyik csoportnál rögzítették a kórházi halálozások, a gépi lélegeztetés és a súlyos tüdőgyulladás arányát.

Számít, hova rakódik a felesleg

Az eredményekből egyértelműen kirajzolódott, hogy a kórházi halálozás aránya magasabb volt a túlsúlyos és elhízott férfiak körében, mint a nőknél, még az után is, hogy figyelembe vették az olyan befolyásoló tényezőket, mint az életkor és a meglévő társbetegségek (például magas vérnyomás, cukorbetegség, szív- és veseproblémák). Emellett a súlyos tüdőgyulladás és a gépi lélegeztetés kockázata egyaránt a súlyosan elhízott, 40-es BMI-értéket meghaladó csoportnál volt a legmagasabb, közülük is minden kategóriában a férfiak vezették a listát. Külön érdekesség, hogy a sovány, 18,5-ös alatti BMI-értékkel rendelkezőknél is magasabb volt a COVID-19-hez köthető halálozási kockázat.

A nemek közötti különbségek hátterében a szakértők szerint a zsírszövet eltérő eloszlása állhat.

"A férfiaknál a felhalmozódott zsírszövet jellemzően a központi, hasi régiókra rakódik, ez az android típusú elhízás. A nőknél ezzel szemben a zsírfelesleg főként a perifériákon (a combok és a csípő tájékán) oszlik szét, ez a gynoid típusú elhízás. A hasi és zsigeri zsír jobban elősegíti a gyulladásos folyamatok kialakulását a szervezetben, ráadásul közvetetten a tüdő működését is hátráltatja, rontja a légzésfunkciókat" - írják a tanulmányról készült összefoglalóban a szerzők, akik az előzetes várakozásokkal ellentétben nem találtak összefüggést a testtömegindex és a gyulladást jelző IL-6 fehérje emelkedett szintje között.

A kanadai egészségügyi hatóság engedélyezte a 11 évesnél nagyobb gyerekek beoltását az amerikai-német fejlesztésű Pfizer-vakcinával. Ide kattintva bővebben is olvashat a témáról!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estésre 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!