Egy TikTok-kihívás miatt halhatott meg egy 14 éves fiú

Egy TikTok-trend miatt halhatott egy amerikai fiatal. A #onechipchallenege miatt már többen is rosszul lettek, egyes iskolákból ki is tiltották az extracsípős chipset, amelyet a kihívásban meg kell enni.

A 14 éves Harris Wolobah a "One Chip" nevű TikTok-kihívás miatt halt meg - írja a The Sun. A tragikus eset a massachusettsi Worcesterben történt. Harris szeptember elsején annyira rosszul lett, hogy édesanyjának az iskolából is haza kellett vinnie, majd az otthonukban meghalt. Ekkor már a mentősök és a rendőrök is a helyszínen voltak, de nem tudtak segíteni rajta.

tiktok kihívás tortilla chips
Csak felnőtteknek ajánlják az extracsípős chipset. Fotó: Getty Images

Bár a halál hivatalos okát csak a boncolás után fogják tudni igazolni, de a család szerint az új kihívás okozta, amelyet a Paqui Chips indított idén augusztusban.

Ennek lényege, hogy a Paqui Chips egyik termékét kell megenni, amelyben Carolina Reaper és Naga Viper van, a világ két legcsípősebb paprikája. A gyártó honlapján olvasható is egy figyelmeztetés, hogy kizárólag felnőtt számára ajánlják az extracsípős chips fogyasztását. Azt is írják, hogy amennyiben valakinél légzési nehézségek, émelygés, vagy eszméletvesztés lép fel, akkor azonnal hívjon orvosi segítséget.

Egy louisiana iskola már ki is tiltotta a chipset, mivel több diák is rosszul lett, miután evett belőle. Emellett más intézmények is küldtek figyelmeztetést a szülőknek a jelenséggel kapcsolatban. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.