Bajba kerülhetsz, ha csalók pénzt utalnak a számládra

Újabb veszélyes csalásra figyelmeztet a rendőrség. Egy Komárom-Esztergom megyei férfit pénzmosással gyanúsítanak, miután csalók az ő számlájára utalták át az egy másik áldozatuktól ellopott pénzt.

Internetes csalók több mint másfél millió forintot utaltak el a beleegyezése nélkül egy sarkadi nő számlájáról – olvasható a police.hu közleményében. A nő regisztrált egy olyan felületen, ahol virtuális valutával kereskednek. Ennek nyomán többször felhívták idegenek, eleinte azzal az indokkal, hogy nem látnak nála pénzmozgást, utaljon el egy megadott számlaszámra 50 ezer forintot. Ezt ő meg is tette. Később aztán telepíttettek vele egy távoli elérést segítő programot, és át is vették az irányítást a pénzügyei felett. Több alkalommal beszélt ismeretlenekkel telefonon, akik mindig más néven mutatkoztak be. Volt köztük olyan is, aki tört magyarsággal beszélt. Ez idő alatt különböző tranzakciókat indítottak a nevében. Végül akkor fordult a rendőrséghez, amikor a több mint másfél millió forintját elutalták a bankszámlájáról.

online vásárlás, aggódó fiatal nő, laptop
Idegenek kérésére soha ne telepíts távoli asztali hozzáférést biztosító programot a telefonodra, számítógépedre! Fotó: Getty Images

Az idegen, akivel legutoljára beszélt, azt ígérte neki, hogy másnap reggelre visszakerül a pénze a számlájára, erről SMS-t is fog kapni. Persze nem így lett. Mint kiderült, az összeg egy Komárom-Esztergom megyében lakó férfi számlájára került. A nő bejelentését gyors rendőri intézkedés követte, aminek köszönhetően a pénz nagy részét sikerült zárolni. A Sarkadi Rendőrkapitányság munkatársai emellett január 17-én gyanúsítottként hallgatták ki az érintett férfit.

A gyanúsított nem tagadta, hogy tudott a pénz érkezéséről, de azt állítja, hogy ő szintén virtuális valutákkal akart kereskedni, így online kapcsolatba került ismeretlenekkel, akik nagy nyereséggel kecsegtették. A kérésükre távoli elérést segítő programokat telepített, hozzáférést engedett a laptopjához, illetve annak a számlának a számát is ő adta meg, amelyre a sarkadi nő pénze került. Azt is elmondta, hogy közben négy és fél millió forint hitelt vett fel, ez azonban rögtön el is tűnt, miután rákerült a számlájára. A bankja pedig egyszer csak zárolta a számláját, arról tájékoztatva a férfit, hogy csaláshoz használja azt, ezért nem férhet hozzá. A rendőrség most pénzmosás bűntettével gyanúsítja, és vizsgálja, hogy kikkel volt kapcsolatban, kik vehettek még részt a csalásban.

A történtek kapcsán a rendőrség ismét arra hívja fel a figyelmet, hogy soha ne telepítsünk idegenek kérésére távoli elérést segítő programokat a telefonunkra, számítógépünkre!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.