Felfigyelt a vértócsára – szabadnapos rendőr mentett életet

Szolgálaton kívül vált közlekedési baleset szemtanújává a Készenléti Rendőrség egyik járőre. Gyors reakciójának köszönhetően sikerült megmenteni egy utas életét.

Szabadnapján éppen Nyíradonyban vezetett Tóth Tamás r. főtörzsőrmester, a Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának munkatársa, amikor egy balesetre lett figyelmes. Látta, hogy az egyik autó utasa bajba került. Noha többen is álltak a jármű körül, ő is azonnal megállt, hogy segítsen. Az autóhoz érve észrevette, hogy a jobb első ülésen egy idős nő alatt hatalmas vértócsa gyűlt össze – olvasható a Készenléti Rendőrség hétfőn kiadott közleményében.

Rögtön elkezdte a vérzés helyét keresni, és mint kiderült, a nő bal lábán, a térdhajlat felett mély nyílt seb keletkezett a baleset során. A főtörzsőrmester a Police Medic képzésen tanultakat követve direkt nyomást alkalmazott, amivel sikerült elállítani a vérzést. A többi szemtanú eközben értesítette a mentőket, illetve egyikük egy géztekercset is adott a bajba jutott nő ellátására. Azzal tömték ki a sebet, majd a rendőr mindaddig nyomva tartotta a sebet, amíg a mentők meg nem érkeztek.

A sérült nőt végül kórházba szállították. A mentők szerint a beteg a szabadnapos rendőr gyors helyszíni beavatkozásának köszönheti az életét. Ha a főtörzsőrmester nem cselekedett volna haladéktalanul, a nő nagy valószínűséggel elvérzett volna.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!