Ájulást okozhat a női Viagra?

Már az amerikai kormányzati panelek is felhívták a gyógyszer-engedélyeztető szervek figyelmét arra, hogy a polcokra kellene engedni a csökkent női szexuális vágyat orvosló szert, amely a médiában csak "a női Viagraként" híresült el.

A flibanserin hatóanyagú készítmény piacra dobását ugyan jelenleg támogatják a szakértők, de csak azzal a feltétellel, hogy kellőképpen kiemelik tájékoztatóján azt, hogy erős fáradtságot, kimerültséget, esetenként ájulást is okozhat.
A női Viagra engedélyeztetési folyamata ezen kitétellel kerül újra az amerikai gyógyszer-engedélyeztetési főszerv, a Food and Drug Administration, azaz az FDA elé. A szerv 2010 óta már kétszer is visszautasította az engedélyeztetést annak ellenére is, hogy a folyamat során sokat számít a szakértői testület véleménye is.

A gyógyszert tesztelő nők esetében a szexuális együttlétek száma legjobb esetben is csak havi egy alkalommal nőtt, amely a szakértők szerint a legnagyobb jóindulattal mondva is csak "enyhe siker". Igaz, a kísérletben részt vevő Dr. Julia Heiman, a Kinsey Institute kutatója hozzátette: a klinikai tesztek során az ilyen enyhe sikerek is nagyon sokat jelenthetnek.

Ezt támogatandó, a kutatók megszólaltatták a tesztekben résztvevő egyik önkéntest, Amanda Parrisht is, aki elmondta: egyetlen vágya az, hogy úgy kívánhassa férjét, ahogyan önhibája ellenére szeretné, így mindkettőjük számára a flibanzerin mint élet-, mind pedig kapcsolatmentő gyógyszer.

Mégsem engedélyezték a női Viagrát

Mégsem engedélyezték a női Viagrát


A gyógyszert fejlesztő Sprout Pharmaceuticals lobbizását az Even the Score amerikai nőjogi szervezet is támogatta, akik korábban az FDA-t gyanúsították meg azzal, hogy csak a férfiak problémáit tartják szem előtt: míg számos merevedési zavarok elleni gyógyszer található meg a polcokon, addig nincsen hasonló jellegű gyógyszer nők számára.

Sokan azonban ellenzik a lobbiztatási folyamatot. A Georgetown University kutatója, Dr. Adriane Fugh-Berman például a New York Times cikkében kelt ki ellene: elmondása szerint a legrosszabb precedensértékű esetek közé tartozhat a női Viagra története, ha egy olyan gyógyszert engedélyeztetnek, amely nem jár gyakorlati előnyökkel.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+24, +29 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt a napsütésé lesz a főszerep, kellemes időre számíthatunk.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag