Lélektani határon a fagylalt ára

A drágulás a fagylaltosokat sem kerülte el. Átlagosan már az 500 forintos határt is átlépi egy gombóc ára, a kereskedők szerint azonban még nagyobb áremelés is indokolt lenne.

A nyár egyik kedvenc édességéért is mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni az idei szezonban – hívta fel a figyelmet az Infostart cikke. Tavaly egy gombóc fagylalt átlagos ára 400-450 forint volt, de idén már 500 forintnál is drágább lehet egyetlen gombóc. Szakemberek szerint ez a drágulás más országokban is visszafogja a keresletet.

fagylaltozó nő és férfi
Európa-szerte drágul a fagylalt. Fotó: Getty Images

A fagylaltosok sem kockáztathatnak nagyobb áremelést

Erdélyi Dóra, a Magyar Cukrász Ipartestület elnökének előrejelzése szerint az energia- és alapanyagárak drágulása miatt 10-15 százalékos áremelkedés várható a szezonban. Emiatt 440 és 520 forint között lehet egy gombóc ára az idén. Ráadásul még ennél is nagyobb emelésre lenne szükség ahhoz, hogy az alapanyagok, illetve az energia drágulását a kereskedők kompenzálják.

További drágulás esetén azonban a vásárlók egy része inkább lemondana a fagylaltról. Mindez a profit és a jövedelmezőség rovására mehet, ráadásul veszélyeztetheti is a vállalkozások működését.

A lap egy 2018-as felmérést is idézett, amely szerint az akkori fagylalt gombóconként 320 forintba, vagyis nagyjából 1 euróba került, ami olcsóbb volt a Berlinben és Bécsben kiszabott, 1,4-1,5 eurós árnál. Magyarországon idén 10-15 százalék körüli emelést várnak, de Európában is drágulhat a fagylalt, mivel az alapanyagárak az Európai Unióban is jelentősen emelkedtek egy év alatt. A kereslet visszaesésének visszafogó hatása már Európa-szerte érzékelhető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!