31 évesen kapott stroke-ot, ilyen tünetei voltak

HáziPatika

Meghan McKee mindössze 31 éves volt, amikor stroke-ot kapott - a figyelmeztető jeleket ráadásul nem is ő, hanem a párja vette észre, aki azzal, hogy gyorsan cselekedett, megmentette az életét.

"Lyukas szívvel születtem, de ezt csak 17 éves koromban tudtam meg. Mivel egészséges voltam, és a 'problémám' abban sem akadályozott meg, hogy aktívan éljem a mindennapjaimat, úgy döntöttem, nem műttetem meg magam. Ugyanakkor, mint minden szívbetegség, az én állapotom is növelte a stroke kockázatát, amit igyekeztem rendszeres testmozgással és egészséges étkezéssel enyhíteni. Egyebek mellett futottam, bicikliztem, jógáztam, pilateseztem, illetve olyan étrendet követtem, amelyben a nyers, feldolgozatlan ételeké volt a főszerep" - idézi Meghant a Health cikke.

5 lépés, amellyel megelőzhetjük a stroke-ot

A kutatók számos olyan dolgot azonosítottak, amellyel mérsékelni lehetne a stroke kockázatát. Mutatjuk, melyek ezek - kattintson!

Innen tudta a párja, hogy valami nincs rendben

Attól függetlenül azonban, hogy odafigyelt az egészségére, a stroke lehetősége szinte mindig ott motoszkált Meghan fejében. Ezért amikor 2014-ben összeköltözött a barátjával, Stevennel, részletesen elmondta neki, milyen tünetek utalhatnak stroke-ra, és megkérte, jegyezzen meg mindet, hogy ha baj van, az ne kerülje el a figyelmét. A baj végül 2015-ben, egy átlagos szombati napon következett be. "Aznap reggel spinningórára mentem, aztán sétálni indultunk Stevennel, majd megebédeltünk. Amikor hazaértünk, úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy filmet. Az éjjeliszekrényemen lévő vizespalackért nyúltam, de a bal kezem elhibázta a mozdulatot, és helyette az éjjeliszekrényre csapódott, mint valami élettelen tárgy" - emlékszik vissza Meghan.

A lánynak akkor még nem tűnt fel, hogy mennyire furcsa is ez, inkább a jobb kezével nyúlt a vizespalackért. Nagyon nehezen tudott viszont inni: kortyolt egyet, és köhögni, fuldokolni kezdett. De emiatt sem aggódott. Nem úgy a párja, aki feszülten figyelte őt, mert az eddigieken túl azt is észrevette, hogy Meghan arcának bal oldala eltorzult, a beszéde pedig elmosódott. A lány nem tudott megállni a bal lábán, a párjának a karjába kellett vennie, és úgy kellett lefektetnie az ágyra, mielőtt hívta volna a mentőket. A mentőautóban Meghan próbálta meggyőzni a mentőket, hogy neki nem lehet stroke-ja, hiszen csak 31 éves. Csak akkor fogadta el végre, hogy mi történik, amikor a mentősök rámutattak, hogy képtelen felemelni a bal karját.

Meghan azt hitte, túl fiatal ahhoz, hogy stroke-ot kapjon, aztán mégis megtörtént a baj.
Meghan azt hitte, túl fiatal ahhoz, hogy stroke-ot kapjon, aztán mégis megtörtént a baj. Fotó: Getty Images

"Olyan szerencsés voltam, hogy a lakásomtól mindössze 10 percre lévő kórházban volt egy speciális stroke-központ, ahol gyorsan el tudtak látni. Tizenkét órán belül már újra talpon voltam és járkáltam, persze, valakinek mindig fognia kellett a kezemet. Az arcom is kezdett helyrerázódni, a mosolyom egyre szimmetrikusabbnak tűnt. Az orvosnak nem kellett elmondania, mi történt volna, ha nem kapok ilyen hamar szakszerű segítséget: a testem bal oldala lebénult volna, a beszédem elmosódott maradt volna. Összefoglalva, az egész életem megváltozott volna" - mondja Meghan, aki egy hétig maradt bent a kórházban. Ez alatt az idő alatt megműtötték a szívét, hogy csökkentsék a strokekockázatot.


Nem érzi úgy, hogy lenne oka panaszra

Miután hazaengedték, rengeteget dolgozott azon, hogy visszanyerje erejét, állóképességét. Eleinte csak sétálni tudott a futópadon, két hónappal később azonban már kocogott. Tizennégy hónappal a stroke után pedig annyira jól volt, hogy benevezett egy versenyre is, ahol egy közel 15 kilométert futott le. Jelenleg azzal is beéri, ha pár kilométert kocog, miközben egyéves ikerlányait tolja a babakocsiban (Stevennel 2017-ben házasodtak össze). Bár a bal lába és a keze a mai napig nem mozog olyan jól, mint régen, Meghan mégsem érzi úgy, hogy lenne oka panaszra - tudja, sokkal rosszabbul is alakulhattak volna a dolgok. "Ha a történetemből valaki csak annyit jegyez meg, hogy milyen tünetek utalhatnak stroke-ra, és hogy ha az említett jeleket tapasztalja, azonnal hívja a mentőket, akkor már megérte elmesélni, min mentem át" - így Meghan. Hozzátette, nem lehet elég hálás Stevennek azért, mert figyelmes volt és gyorsan cselekedett - ezzel ugyanis megmentette az életét. 

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+11, +16 °C
Minimum:
-2, +6 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a ködfoltok feloszlanak, illetve helyenként rétegfelhőzet képződhet belőlük, ezen kívül azonban napos időre készülhetünk.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag