Még jobban megéri majd biciklire ülni

A MÁV járatain három év alatt 40 százalékkal nőtt a kerékpárszállítás. Tavaly 1,2 millió jegyet váltottak erre a célra, a szolgáltatások azonban idén tovább bővülnek. Ráadásul már a Volán egyes járatai is szállítanak bicikliket – jelentette be a vállalatcsoport.

A MÁV-Volán Csoport fenntarthatósági célkitűzései között nagy szerepet kapott a kerékpárszállítás feltételeinek folyamatos javítása a közösségi közlekedési eszközökön. A kerékpáros turizmus támogatásával a vállalatcsoport célja a fenntartható közlekedési módok népszerűsítése, és ezzel a környezeti terhelés jelentős csökkentése.

fiatal nő biciklivel áll a vasútállomáson
Gőzerővel dolgoznak itthon is a kerékpáros turizmus fellendítésén. Fotó: Getty Images

Így már a Mátrába is könnyebb eljutni kerékpárosként

A MÁV-Volán Csoport 2021-ben indította el azt a szolgáltatását, amely lehetőséget biztosít egyes autóbuszjáratokon a kerékpárok szállítására. Az első évben a Mátrába, majd a következő évben a Tisza-tó irányába is közlekedtek ilyen járatok, ezekre a turisztikailag kiemelt régiókba ugyanis vonattal nem tudnak eljutni a kerékpárosok – ismertette Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár.

A szolgáltatás minőségének javítása kiemelt cél. Ennek része a május elsején bevezetendő megyei bérletrendszer, amely kedvező árával a remények szerint népszerű lesz az utazók körében. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a közösségi közlekedés versenyképes alternatíva legyen, és egyre többen vegyék igénybe – hangsúlyozta Mosóczi László, a MÁV-Start vezérigazgatója. A megyei bérletekkel kapcsolatban megemlítette azt is, hogy hétfőn indult a bérletek értékesítése a MÁV applikáción, kedd éjfélig pedig már 1800 ilyen bérletet adtak el.

4-8 kerékpár is utazhat egy vonaton

A MÁV-Start az utóbbi években 92 IC plusz kocsit, 40 KISS emeletes és 123 FLIRT motorvonatot szerzett be. Ezek mindegyikén minimum 4-8 kerékpár szállítására van lehetőség. A Mátra felé irányuló turizmus fellendítése érdekében bevezették április elején a Mátra 24 napijegyet is, amely 24 órás korlátlan utazást biztosít a MÁV és a Volán járatain. A kerékpárjegyek egyébként idén sem drágultak. A MÁV applikáción keresztül megvásárolt jegyekre viszont eleve 10 százalék kedvezményt kap az utazó.

A kombinált zöld közlekedés része az is, hogy az elővárosi vasútvonalak mintegy 80 állomásán összesen 4000 kerékpár tárolására van lehetőség a B+R parkolókban. „A tapasztalat azt mutatja, hogy a fejlesztéseket a kerékpárosok hamar felfedezik és használják, az ő javaslatukra vezették be a Volán egyes járatain is ezt a szolgáltatást” – fűzte hozzá Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Menj túrázni, bámulatos hatásai lehetnek
Érdemes kihasználni azonban a napokat, amikor az időjárás kegyes hozzánk, és minél több szabadtéri programot szervezni. A rendszeres sétálás például bizonyítottan boldogabbá tesz, emellett számos egészségügyi előnye is van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.