Nagy változás jön a vonat- és buszbérleteknél

A mobileszközökre letölthető MÁV applikációban már elkezdődött a május 1-jétől használható vármegye- és országbérlet elővételi értékesítése.

Mint azt korábban megírtuk, új tömegközlekedési bérletek jönnek májustól, amelyekkel a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV járataira lehet majd felszállni. A megyei bérlet teljes áron 9450 forintba kerül majd, amellyel megyehatáron belül lehet utazni. Ennek duplájáért, 18900 forintért országos bérletet is válthatunk. A vonattal vagy busszal ingázó diákok 90 százalékos kedvezményt kapnak.

fiatal női utas, vasút, vonatállomás
Május elsejétől alapjaiban átalakul a vasúti és buszos bérletrendszer. Fotó: Getty Images

A MÁV-Volán csoport hétfői közleménye szerint az „olcsó, egyszerű és igazságos” díjterméknek köszönhetően májustól korlátlanul lehet utazni megyéken, illetve országon belül. Több ezer, de akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása, ha a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között. De hétvégi kiránduláshoz, rokonlátogatáshoz is igénybe vehetik ezeket a bérleteket.

Eddig mintegy 1,1 millióan töltötték le a MÁV applikációt, amellyel naponta átlagosan 64 ezer belföldi menetjegyet és jellemzően 1000-1300 bérletet vásárolnak. A MÁV-Volán csoport arra biztatja utasait, hogy böngésszék az orszagberlet.hu weboldalt, így a MÁV appban, a pénztáraknál, automatáknál is egyszerűbbé, gyorsabbá válik a bérletvásárlás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?