Gyógyszerek, amelyek nélkül ne indulj nyaralni

Még javában tart a nyár, ez azonban nem akadályozza meg a bosszantó panaszok és betegségek kialakulását. Sajnos előfordulhat, hogy pont a nyaralásunk közepette dönti le a család valamely tagját a láz, vagy éppen egy fog-, fej- vagy hasfájás húzza keresztbe számításainkat. Éppen ezért van néhány készítmény, amely nélkül nem érdemes útnak indulni – főleg akkor, ha gyerekek is utaznak velünk.

Utazások, nyári táborok és megannyi kaland – általában erről szól gyermekeinknek a nyári szünet. Csakhogy az élmények mellett kisebb balesetek, heveny betegségek is előfordulhatnak, amelyekre érdemes már előre felkészülni – különösen akkor, ha külföldre utazunk. Az alábbiakban – a Bethesda Gyermekkórház cikke nyomán – bemutatjuk, mi kerüljön az úti patikába.

nő gyógyszereket pakol egy bőröndbe
A bosszantó panaszok és betegségek nyáron sem kerülnek el minket. Fotó: Getty Images

Láz és fájdalom ellen

A gyermekek körében előforduló leggyakoribb panaszok közé tartozik a hőemelkedés, a láz, valamint a fájdalom (például fej-, has- és fogfájás). Éppen ezért mindenképpen vigyünk magunkkal a gyermekünknél korábban már bevált fájdalom- és lázcsillapítót.

Extra tipp: a nem szteroid gyulladáscsökkentők körébe tartozó, ibuprofén vagy diklofenák hatóanyagú gyógyszerek napszúrás esetén is jó szolgálatot tehetnek az általános közérzet javításában. A testhőmérséklet pontos megállapítása érdekében a lázmérőt se felejtsük otthon!

Torokfájásra, hányingerre, hasmenésre, szorulásra

Torokfájás a tévhittel ellentétben nyáron is gyakran előfordulhat, ezért érdemes torokfertőtlenítő sprayt vagy szopogatótablettát is csomagolni az utazáshoz. Ha hosszú útra készülünk – akár autóval, akár repülővel megyünk –, érdemes hányingercsillapító tablettát vagy kúpot is magunkkal vinni.

Hasmenés esetén nem árt, ha van kéznél széntabletta és probiotikum. Székrekedésre hajlamos gyermek hozzátartozójaként azonban a székletlágyító oldatot se hagyjuk otthon. (Glicerines kúpot csak akkor vigyünk magunkkal, ha meg tudjuk oldani a folyamatos hűtést.)

Csak így viheted ki külföldre a gyógyszereidet
Tudtad, hogy nem vihetsz magaddal csak úgy bármilyen típusú és bármekkora mennyiségű gyógyszert a külföldi nyaralásra? Mielőtt útnak indulnál, érdemes utánajárni, hogy szükséges-e szakorvosi vagy gyógyszerhivatali jóváhagyás ahhoz, hogy magaddal vihesd készítményeidet.

Rovarcsípés, napégés, kisebb sérülések esetére

Mivel nyáron a rovarok is aktívabbak, jó, ha van nálunk a csípésekre helyileg alkalmazható, hűsítő gél. Az eseteges allergiás reakciók ellen pedig jól jöhet az antihisztamin is.

Minden nyári program során kifejezetten fontos odafigyelni a fényvédelemre, ezért megfelelő faktorszámú naptejet feltétlenül vigyünk magunkkal. De érdemes eltenni egy napozás utáni krémet és egy hűsítő sprayt is.

Készüljünk fel továbbá a kisebb sérülések, például a kagylóvágások vagy horzsolások ellátására is: tegyünk a bőröndbe sebfertőtlenítőt, ragtapaszt, steril mull-lapot, gézt és kötszert is.

Egyéb hasznos tanácsok

Mindezek mellett elengedhetetlen, hogy gyermekeink rendszeresen szedett gyógyszerei is nálunk legyenek, a nyaralás idejére elegendő mennyiségben.

Fontos szem előtt tartani, hogy nyári szabadságra nemcsak mi, de orvosunk is megy, ezért a vényköteles gyógyszereket időben szerezzük be” – figyelmeztettek a Bethesda cikkében.

Ha a fentiekre odafigyelünk, máris sokat tettünk azért, hogy a nyaralás valóban kellemes és pihentető legyen a család minden tagja számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájakon azonban már megjelenik némi felhőzet, melyből estefelé a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél napközben nagy területen lesz élénk.A hőmérséklet késő este általában 24 és 30 fok között alakul. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!