Vért könnyezhetett az igazi Drakula

Egy ritka betegség miatt valóban vért könnyezhetett az a III. Vlad, akiről Abraham „Bram” Stoker legendás horrorkarakterét, Drakulát mintázta.

Számos legenda köthető a rettegett havasalföldi fejedelem, III. Vlad nevéhez. Sok kortársa úgy tartotta, hogy a kegyetlenkedéseiről híres uralkodó nem is ember, hanem maga az ördög, aki az ellenségeinek vérével táplálkozik, illetve a szeméből is vért könnyezik. Ez utóbbi állítást a Cataniai Egyetem kutatói is megerősítették: friss tanulmányuk eredménye szerint ugyanis az uralkodó egy ritka betegség miatt valóban vért könnyezhetett – írja a Heritage Daily.

Ritka betegség állhatott a véres könnyek hátterében

Uralkodása alatt III. Vlad több tízezer (egyes feltételezések szerint akár százezer) embert ölt meg, közöttük politikai riválisokat, bűnözőket és mindenkit, akit „haszontalannak tartott az emberiség számára”. Sok emberrel bestiális kegyetlenséggel végzett, bevett szokása volt például a karóba húzás, ami miatt a Karóbahúzó Vlad gúnynevet is kiérdemelte. A leírások szerint vékony, egyenes arca, hosszú, hegyes orra és dús fekete szemöldöke volt, bizonyos feljegyzések pedig arról szólnak, hogy gonosz, zöld szemeiből gyakran véres könnyeket hullatott. Az olasz kutatócsoport szerint mindez nem csupán a népi folklór szüleménye, egy ritka betegség, az úgynevezett hemolakria következtében valóban vércseppek hullhattak a szemeiből.

III. Vlad
Egy korábbi ábrázolás III. Vlad fejedelemről. Forrás: Getty Images

A kutatók speciális képalkotó eszközökkel vizsgáltak meg olyan 15. századi iratokat, amelyeket maga III. Vlad jegyzett. A nagyfelbontású tömegspektrometria (HRMS) segítségével olyan fehérjék nyomait mutatták ki a papírokon, amelyek a fejedelem egészségi állapotáról is sokat elárultak. Ezek alapján nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy III. Vlad a bőrt, illetve a légutakat is érintő gyulladásos betegségben, illetve hemolakriában szenvedett. A betegség során a könnyek vérrel keverednek, hátterében bakteriális kötőhártya-gyulladás, sérülések, vagy daganatos megbetegedés is állhat.

A kutatók hangsúlyozták: több középkori ember is érintkezhetett ezekkel az iratokkal, így az eredményeikből egyértelmű következtetést nem lehet levonni.  Feltételezhető azonban, hogy a beazonosított fehérjék jelentős része a leveleket író és aláíró Vladhez köthetők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!