Meglepő, de ez is megrövidíti az életünket

Várható élettartamunkat számos tényező befolyásolja. Vannak biológiai faktorok, mint például a génjeink, de életmódbeli és környezeti tényezők is, amelyeken tudunk változtatni. Valahol ezek között helyezkedhet el még egy - az agyi aktivitás.

Egy friss tanulmány szerzői szerint összefüggés lehet az idegrendszer működése és az élettartam között, mivel az agy izgalmi állapotát kontrolláló mechanizmus és az anyagcsere közeli rokonságban állnak - ez utóbbit pedig az élettartamra is hatással lehet. Az eredmények szerint a kisebb agyi aktivitás jobb egészséget és hosszabb életet eredményezhet. Ez még a kutatókat is meglepte, hiszen sokan épp a nagyobb idegi aktivitásnak tulajdonítanak "életmentő" hatást.

agyműködés, agyi aktivitás, agyalás, várható élettartam
A túlzott agyi aktivitás megrövidíti az életet. Fotó: iStock

A REST fehérje a kulcs

A kutatók több száz elhunyt ember agyszöveteinek vizsgálatával, valamint férgeken végzett vizsgálatokkal is alátámasztották, hogy a kisebb idegi aktivitás hozható kapcsolatba a hosszabb élettel . Képalkotó eljárásokkal megállapították, hogy a férgek agyában az idegi aktivitás a korral egyre nőtt. Ezért a kutatók olyan gyógyszert adagoltak nekik, amely egy kicsit lelassította ezt az aktivitást, így a férgek valamivel tovább éltek. Amikor viszont stimulálták neuronjaikat, a férgek gyorsabban elpusztultak. Később egereken végzett kutatásaik is hasonló eredményeket hoztak.

Személyiségünktől is függ, hogy meddig élünk - részletek itt!

Ezután a tudósok azt a fehérjét keresték, ami ezt az idegi tevékenységet szabályozhatja. Meg is találták: ez a REST-nek nevezett protein, amellyel kapcsolatban már korábban rájöttek, hogy segíthet megvédeni az agyat a demenciával szemben. A jelek szerint viszont a várható élettartam meghosszabbításához is hozzájárulhat, ugyanis ha ebből a fehérjéből több volt jelen, akkor a férgek tovább éltek, ha pedig kevesebb, akkor hamarabb elpusztultak.

Új gyógyszerek jöhetnek

A tanulmány társszerzője, Dr. Bruce Yankner, a Harvard Medical School genetika- és neurológiaprofesszora szerint a REST segíthet olyan gyógyszerek kifejlesztéséhez, amelyek hatékonyak lehetnek az Alzheimer-kór és más neurodegeneratív betegségekkel szemben. A kutató szerint egyébként eredményeik arra is utalnak, hogy bizonyos szokások, például a jógázás vagy meditálás is csökkenthetik a túlzott idegi aktivitást, és egyúttal életünket is meghosszabbíthatják. Azonban még mielőtt ezt bárkinek receptre írnák fel, fontos kiemelni, hogy a témában még további kutatásokra lesz szükség.

Forrás: nature.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.