Forradalmi eszközzel előzhető meg a hirtelen szívhalál

Már a második extravaszkuláris ICD-beültetés történt meg a napokban a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. A hirtelen szívhalál kockázatát jelentősen csökkentő, újfajta, beültethető defibrillátor kifejlesztésében a klinika is jelentős szerepet vállalt – közölte a Semmelweis Egyetem.

„Kisebb energiafelhasználás mellett, hatékonyabban szünteti meg a veszélyes szívritmuszavarokat az a világszerte 2023 szeptemberében forgalomba került új típusú, úgynevezett szubszternális extravaszkuláris ICD- (Implantable Cardioverter Defibrillator, azaz beültethető kardioverter defibrillátor) készülék, amelynek kifejlesztésében és klinikai vizsgálataiban komoly szerepe volt a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika szakorvosainak” – olvasható az intézmény közleményében. 

műtét
Forradalmi eszközzel előzhető meg a hirtelen szívhalál. Fotó: Semmelweis Egyetem

Már két fiatalt is megműtöttek

A projektben való részvétel miatt a dr. Merkely Béla és kollégái, dr. Molnár Levente és dr. Papp Roland által vezetett csapat megfelelő gyakorlati tudással rendelkezett ahhoz, hogy októberben sikeres extravaszkuláris ICD beültetést (EV ICD) végezzenek el. Ez a beavatkozás nemcsak Magyarországon, de a Közép-Kelet-Európát, a Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló CEMA régióban is egyedülálló volt.

A műtét óta eltelt időben a szívizom-megvastagodással diagnosztizált 19 éves beteg jól van, szívritmuszavara nem volt és kórházba sem került – mondta  dr. Molnár Levente klinikai főorvos az első beavatkozással kapcsolatban.

December közepén pedig már a második sikeres műtétet is végrehajtották. Ekkor egy szintén fiatalabb, hirtelen szívhalál kockázatával küzdő beteg kapta meg altatásban az új típusú, beültethető defibrillátort.

Ezt kell tudni a forradalmi eszközről

Ezt az eszközt a tájékoztatás szerint jellemzően két esetben alkalmazzák:

  • ha a beteg előzetes kórképe alapján nagyon magasnak ítélik az 5 éven belüli hirtelen szívhalál kockázatát,
  • vagy ha a beteg már átesett egy életveszélyes ritmuszavaron.

Az EV ICD-készülék abban már az szubkután ICD-hez képest, hogy a szív működését szabályozó elektródát a szegycsont mögé ültetik be, míg maga a készülék a bal hónalj alatt kap helyet. Az elektróda így közelebb van a szívhez, emiatt pedig a működés szabályozásához felhasznált energia, sőt a készüléket működtető akkumulátor is kisebb. Az eszköz emellett egy esetleges szívritmuszavar esetén kisebb elektromos impulzussorozattal is képes a normális ritmus felé terelni a rendellenes működést, nemcsak sokkolással.

A kisebb energiafelhasználás egyebek mellett azért is előnyös, mert így akár 11,5 évet is kibírhat a készülék akkumulátora. Emellett, mivel az EV ICD-elektróda fixen rögzül, jóval kisebb az elektródatörés esélye is. További plusz pont, hogy az elektróda nem hatol be a szívbe, emiatt pedig a fertőzésveszély is jelentősen kisebb.

Gyakran ez áll a fiatal sportolók hirtelen szívhalála mögött.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!