Férfiak, figyelem: a sörhas butít!

A legújabb kutatások szerint azon egyénekben, akiknél a túlsúly a has középső részén helyezkedik el, megnő a demencia kialakulásának esélye.

Az Egyesült Államokban mintegy 700 túlsúlyos esetében mutattak ki csökkent agytérfogatot, mely tényezőt a demenciával hoznak kapcsolatba. Az Annals of Neurology hasábjain megjelent tanulmány szerint a megállapítás a zsigeri zsírszövetre vonatkozik, mely a belső szerveket veszi körül.

A vizsgált csoport átlagéletkora 60 év volt, 70 százalékuk nő. A felmérés kiterjedt a testtömegindexre (BMI), a derék-körfogatra, valamint feltérképezték a hastáji zsírszövet mennyiségét. Megerősítették korábbi tanulmányok eredményét, miszerint a megnövekedett BMI csökkent agytérfogattal jár együtt.
Azonban a hastáji zsír és a demencia közötti kapcsolat szorosabbnak bizonyult: a zsigeri zsírszövet és a kisebb agy nem volt kapcsolatban a teljes testsúllyal.
Dr. Sudha Seshadri, a tanulmány vezetője szerint munkájuk érthetővé teszi a demencia és az elhízás közti kapcsolatot, miáltal javítani lehet a megelőzési stratégiákon.
Dr. Susanne Sorensen, az Alzheimer Társaság vezető kutatója kijelentette: "A sörhas nemcsak a szívnek előnytelen, kapcsolatba hozható a magas vérnyomással, a magas koleszterinszinttel és a cukorbetegséggel, de jelen tanulmány komolyan felveti a demencia megnövekedett kockázatát." Azonban a kapcsolat mélyebb megértéséhez további kutatásokat tart szükségesnek.

Forrás: Medipress hírszolgálat
Animáció: HáziPatika.com

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég a Dunántúlon havazás, másutt havas eső, főleg keleten eső is várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag