Ezért hízunk meg, ahogyan öregszünk

Nagyon sokaknak jelent komoly küzdelmet az, hogy a kor előrehaladtával is megtartsák ideális testsúlyukat. Egy friss kutatás pedig rájött, mi állhat az öregedéshez köthető elhízás hátterében.

A svéd szakembereket is foglalkoztatta a kérdés, miért híznak el olyan sokan idősebb korban. A kutatás eredményei szerint ennek hátterében az áll, hogy az öregedéssel együtt lelassul a zsírszövet lipidanyagcseréje. Így pedig könnyebben szedünk fel plusz kilókat - még akkor is, ha nem eszünk többet és nem mozgunk kevesebbet, mint korábban.

idősek, öregedés, életkor, testsúly, normál testsúly, egészséges testsúly, túlsúly, elhízás, hízás,
Ha nem mozgunk többet, könnyen elhízhatunk idősebb korban. Fotó: iStock

20 százalékos hízás

A kutatók 54 alany zsírsejtjeit tanulmányozták 13 éven át. Ez idő alatt minden alanynál - hízástól vagy fogyástól függetlenül - azt látták, hogy lelassult a zsírszövetükben lévő lipidanyagcsere, vagyis az a folyamat, amely során eldől, mely zsírsejtek kerülnek ki a szövetből és melyeket raktározza el. Akik ezt nem kompenzálták a napi kalóriabevitel csökkentésével, körülbelül 20 százalékos testsúlynövekedést tapasztalhattak.

Túlsúlyos vagy elhízott? Nem mindegy, számolja ki!

Ez az első bizonyíték arra, hogy a zsírszövetek változásai más faktoroktól függetlenül befolyásolják a testsúlyt az öregedés folyamán - mondta Pater Arner, a tanulmány egyik vezető szerzője. A kutatás során megszerzett információk felhasználásával pedig új fejezet nyílhat az elhízás kezelésében.

Több mozgás kell

Korábbi tanulmányok eredményei azt mutatták, hogy a zsírszövetben zajló lipidanyagcsere felgyorsítható, ha többet mozgunk. Az új eredmények is megerősítik ezt, továbbá azt mutatják, hogy a súlycsökkentő műtétek után is nagyobb eséllyel tarthatjuk meg az elért súlyt , ha mellé több mozgás is párosul.

Soha nem volt még ilyen fontos, hogy megértsük a lipidek dinamikáját, illetve azt, hogy mi szabályozza a zsír mennyiségét az emberi szervezetben - véli Kristy Spalding, a tanulmány másik vezető szerzője. Mint mondta, a megfelelő információk birtokában sokkal hatékonyabb módszereket fejleszthetnek majd ki az egészséges testsúly elérésére és megtartására is - nemcsak az idősebbek esetében, hanem minden életkorban.

Nagy bajt okoz az elhízás

Az elhízás, illetve az elhízással kapcsolatba hozható betegségek kialakulása napjainkra már gyakorlatilag világméretű problémává vált. Jelenleg világszerte körülbelül 2 milliárd túlsúlyos ember él, a legfrissebb adatok szerint pedig Magyarországon nagyjából 250 ezerre tehető a súlyosan elhízott személyek száma. Ráadásul - ahogy korábban már megírtuk - minden 5. magyar gyerek túlsúlyos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!