-2° - +7°
Kettős front

A bőrrák nem csak az öregek betegsége

Bár néhány daganatos betegségből egyre kevesebbet diagnosztizálnak, bőrrákos esetből jóval több van, ráadásul drámaian nő a negyven év alatti betegek száma - derítették ki amerikai kutatók.

A Mayo Clinic kutatói szerint a 20-as és 30-as éveikben lévő fiatal nők vannak a legnagyobb veszélyben.

"Úgy gondoltuk, hogy találunk egy-két bizonyító erejű adatot, mert más vizsgálatok is azt sugallták, hogy a fiatalok közében egyre terjed a bőrrák" - mondta dr. Jerry Brewer bőrgyógyász, a kutatás vezetője. "Azonban ilyen drámai számokra mi sem számítottunk."
Brewer és társai több statisztikai gyűjtemény adatait vetették össze, az 1970-es évektől kezdve egészen 2009-ig. Elsősorban a fiatalabb korosztályban (18-39 év közöttiek) előforduló melanomás eseteket keresték, és úgy találták, hogy az elmúlt negyven év alatt a nőknél nyolcszorosára, a férfiaknál pedig négyszeresére nőtt a diagnosztizált bőrrákos esetek száma.

Bár az adatok riasztóak, a kutatók arra is bizonyítékot találtak, hogy a betegség kevésbé halálos, mint korábban, köszönhetően a társadalmi kampányoknak, a korai diagnózisnak és az egyre fejlettebb orvosi ellátásnak.

A szakemberek szerint a betegség gyakoribbá válásában bizonyítottan nagy szerepe van a szoláriumok elterjedésének, divatossá válásának.

Az eredményekről a Mayo Clinic Proceedings című szaklapban lehet olvasni.

Értékelje a cikket!

Más bőr problémákról is szerene többet megtudni?
Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Bőrápolási kvíz

Hol érdemes bőrtesztet végezni új kozmetikum alkalmazása előtt?

Tippek

A kemény, meszes víz szárítja a bőrt, és eltömi pórusait. Tisztított lágy vizet használjon bőrápolásra. Még jobb, ha tiszta esővizet tud gyűjteni az arctisztításhoz.