RTL: Vegyi fegyvernek minősülő szereket találtak az ELTE laboratóriumában

Az RTL Híradó értesülései szerint vegyi fegyvernek minősülő kémiai vegyületeket találhattak az ELTE egyik laboratóriumában. A hatóságok begyűjtötték és megsemmisítették a veszélyes szereket, és senki sem sérült meg az eset során.

Közel 40 veszélyes anyagot tartalmazó fiolát foglaltak le a hatóságok kedd este az ELTE Természettudományi Karán - értesült az RTL Híradó. Úgy tudják, szarin, mustárgáz és tabun is volt a szerek között. Az ELTE a Híradó érdeklődésére nem erősítette meg, de nem is tagadta, hogy ezekről a szerekről van szó. Mint írták, kedden az esti órákban az ELTE TTK egyik laboratóriumában "a kutatók régi címkéjű, eredetileg veszélyesnek számító, ám mára feltehetőleg teljesen lebomlott vegyszerre bukkantak"

Azonnal értesítették az illetékes hatóságokat, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a honvédség biztosították a helyszínt, a talált anyagmaradványokat pedig elszállították bevizsgálásra és megsemmisítésre. Az ELTE kutatói, oktatói és hallgatói nem voltak veszélyben, a helyszíni mérések a labor környezetében semmilyen ártalmas anyagot nem mutattak ki, így másnap délelőtt zavartalanul folytatódhatott az oktatás és kutatás az épületben.

Az Országos Rendőr-főkapitányság azt írta az RTL-nek, hogy az ügyben nyomozás indult, de „a folyamatban lévő eljárás érdekére tekintettel” nem árulnak el részleteket. 

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő a Híradónak elmondta, hogy a fenti szerek már a vegyi fegyver kategóriájába tartoznak, hasonló idegmérgeket vetettek be többek között Irakban is. Úgy fogalmazott, "gyors és nem barátságos halált okoz". Már be vannak tiltva, csak kutatási céllal lehet tárolni és használni, ha be van jelentve a TEK-nél.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.