OMSZ: Elmarasztalás történt a Gálvölgyi-ügy miatt

Az Országos Mentőszolgálat belső vizsgálatot indított, miután Gálvölgyi János rosszul lett, és 40 perc után sem érkezett ki hozzá a mentő. Kiderült, hogy elmarasztalás is történt miatta, illetve minden mentésirányítónak szakmai továbbképzést fognak tartani.

Véget ért az Országos Mentőszolgálat belső vizsgálata, amit Gálvölgyi János esete miatt indítottak. A Naphíre.hu úgy tudja, elmarasztalás is történt.

Ahogy azt mi is több cikkben megírtuk, a 74 éves színész otthonában lett rosszul, azonban végül a lányai vitték be a kórházba, miután 40 perc várakozás sem érkezett meg a mentőautó. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított.

Országos Mentőszolgálat
Továbbképzést fognak tartani a mentésirányítóknak. Fotó: Getty Images

A Naphíre.hu megkérdezte az Országos Mentőszolgálatot is a belső vizsgálat eredményéről. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője azt írta, hogy a vizsgálat során elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, ellenőrizték a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást, és az érintett mentődolgozókat meghallgatták.

Az intézkedések szakmai értékelése szerint a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába („P1 riasztás”) sorolta. Ennek következtében a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldésére nem került sor. Egy másik mentésirányító az ismételt hívások kezelésekor kommunikációs hibát vétett. A felelősség megállapítása elmarasztalást vont maga után

 - áll a válaszban. Azt is írta, hogy a mentésirányítóknak intenzív szakmai továbbképzést fognak tartani még a nyáron, "amely egyebek mellett jogi, kommunikációs, pszichológiai, és mentés-szakmai elemeket, valamint gyakorlatokat is tartalmaz".

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!