Minden második magyar otthagyná a munkahelyét

A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban – közölte a Profession.hu.

Országos, reprezentatív felmérésében az álláskeresési portál megállapította, hogy szinte minden második, 18-65 év közötti magyar munkavállaló potenciális jelölt lehet a munkatársakat kereső vállalatok számára. A válaszadók 12 százalékát adó aktív munkakeresők mellett ugyanis nem elhanyagolható lehetőség a passzív munkakeresők (a megkérdezettek 36 százalékának) megszólítása: ők azok, akik ugyan nem mennek a meghirdetett állások után, viszont kifejezetten nyitottak egy jó ajánlatra. Az álláskeresők fele nem szűkíti a lehetőségeit kizárólag arra az ágazatra, amelyben éppen dolgozik vagy dolgozott, hanem más területeken is érdeklődik az elérhető pozíciók után. Csaknem harmaduk pedig pályát módosítana, ezért kifejezetten más szektor álláshirdetéseit böngészi.

munka, munkavállaló, fáradt, kimerült
Sokan érzik úgy: ideje lenne váltani. Fotó: Getty Images

A legfontosabb szempont nem meglepő

Az új állás kiválasztásakor a munkavállalóknak nem meglepő módon legfontosabbak az anyagiak: a fizetés mértéke 87 százalékuknál az első helyen áll. A munkavállalók szemében sokat számít még a munkahely elhelyezkedése (67 százalék), illetve a munkaidő és munkarend (58 százalék), aminek jelentősége a pandémia alatt és után erősödött meg. Ezt követik az olyan árnyaltabb jellemzők, mint a munkakörülmények, a kollégák, a csapat. A szakmai ambícióval kapcsolatos elvárások 20 százalék alatt vannak.

A Z generáció már nem kér a robotolásból. Mint ahogy arról korábban írtunk, ők már nem azért élnek, hogy dolgozzanak, sokkal inkább fordítva.

A felmérés alapján az emberek párhuzamosan több csatornát használnak új munkahelyük megtalálására. Az aktív keresők többsége állásportálokon böngészi az elérhető hirdetéseket, de népszerűek az apróhirdetésekkel foglalkozó internetes oldalak is, illetve tíz munkakeresőből hárman a munkaügyi központhoz fordulnak ilyenkor segítségért. Mindezek mellett minden második ember hívja segítségül barátait, ismerőseit, illetve a közösségi médiát is hasonló gyakorisággal használják ilyenkor. A Profession.hu idei első negyedéves online felmérésébe a 18-65 év közti magyar lakosságból 1500 embert vontak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!