Kiderült, kik vehetik fel az új CSOK-ot

2024-től lesz elérhető a CSOK Plusz nevű új támogatott hitel.

Szerda este bejelentették az új városi CSOK-ot, amelynek részleteit a Bankmonitor foglalta össze.

A CSOK Plusz nevű támogatott, kedvezményes hitel 2024-től lesz elérhető az 5000 fő feletti településeken, kamata maximum 3% lehet. Csak házaspárok vehetik fel, és csak vállalt gyerekekre igényelhető. Egy gyereknél 15, két gyereknél 30, 3 gyereknél pedig 50 millió forint lehet a hitel, a futamidő pedig 10-25 év lehet.

CSOK
2024-től lehet felvenni az új kedvezményes hitelt. Fotó: Getty Images

Amennyiben a család az első lakását vásárolja meg, akkor a hitel 10% önerővel lesz igényelhető, szemben a másokra érvényes 20%-os minimális önerővel.

Az édesanyák 41 éves korig igényelhetik a kölcsönt, ám 2 éves átmeneti időszakban azok a várandós nők is megkaphatják, akik ennél idősebbek.

Az első közös otthon megvásárlása esetében 80 millió forint lesz a hitelből megvásárolható ingatlan értékének felső határa. Azok esetében, akik nem első lakásba költöznének, vagy a meglévő ingatlanjukat bővítenék, 150 millió forint lesz a felső értékhatár. Ugyanakkor telekvásárlásra nem lesz lesz fordítható az új hitel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!