Mutatjuk, hol csapnak le viharok

HáziPatika

Helyenként akár 27 fok közelében is alakulhat ma a napi középhőmérséklet, ugyanakkor egyes területeken jelentős csapadékra is számítani lehet. Hétvégén viszont már zavartalan lesz a napsütés.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint jellemzően derült, napos időre van ma kilátás, az északi, északnyugati területeken azonban fátyol- és gomolyfelhőkre, illetve záporokra, zivatarokra is számítani lehet. Elsősorban a Heves-Borsodi-dombság, Bükk, Mátra és Nógrád térségében intenzív zivatarok is kialakulhatnak felhőszakadással, nagyobb méretű jéggel és viharos erejű széllökésekkel. Keleten is egyre többfelé megerősödik, a Dunántúlon néhol viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 22-30, keleten 30-37 fok között alakul.

Egy nagymama az unokájával hűsöl egy szökőkútnál Orosházán 2019. augusztus 12-én
Egy nagymama az unokájával hűsöl egy szökőkútnál Orosházán augusztus 12-én. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Estétől változóan felhős lesz az ég, a Kisalföld környékén kisebb eső, zápor is kialakulhat. Az eleinte több helyen erős északi szél reggelre mérséklődik, a levegő hőmérséklete hajnalra 14-20 fokig hűl vissza. Holnap az ország északnyugati, északi felén hosszabb erősen felhős időszakok is lesznek, amihez elszórtan záporok, zivatarok is társulhatnak. Délebbre sok napsütésre számíthatunk, csapadék itt legfeljebb néhol jelentkezhet. Az északi, északkeleti szél élénk, mi több, északkeleten helyenként erős lesz. A nappali csúcshőmérséklet csütörtökön 26-32 fokot érhet el.


Ami a hét végét illeti, pénteken már nagyrészt napos időre számíthatunk, majd szombaton és vasárnap sem valószínű jelentős felhősödés. Helyenként kialakulhatnak záporok, zivatarok, illetve a szél is megélénkülhet, de napközben így is 27-33 fokig kúszik fel a hőmérő higanyszála. Hamisítatlan nyári időben lesz tehát részünk, nyugodtan tervezhetünk szabadtéri programokat hétvégi kikapcsolódásként.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
0, +6 °C

Hazánkban pénteken délelőtt szinte felhő sem lesz az égen, csapadék nem alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag