Egyre több munkavállaló halálát okozza a klímaváltozás

Világszerte a munkavállalók több mint 70 százalékát érinti az éghajlatváltozás, amely évente több százezer ember halálát okozza – állítja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, amely új, a munkavállalókat védő törvényeket sürget.

A munkásokat, különösen a szegényebb országokban, sokkal inkább sújtják a szélsőséges időjárási viszonyok, például a hőhullámok, a szárazság, az erdőtüzek és a hurrikánok. A biztonság és egészség szavatolása a munkahelyen az éghajlatváltozás idején címet viselő kutatásban a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet sürgeti a kormányokat, hogy előzzék meg a már így is tragikus számok további emelkedését. "Ahogy a veszélyek nőnek, újra kell gondolni a munkavégzésre vonatkozó, már meglévő jogszabályokat, valamint új törvényeket kell alkotni és új ajánlásokat kell megfogalmazni" – írják a jelentésben.    

Növeli a rák kockázatát is

A szervezet szerint még mindig sok a hiányosság világszerte, például nem foglalkoznak eleget a rovarirtók veszélyével a mezőgazdasági munkásokra, és az utóbbi két évtizedben világszerte öt százalékkal nőtt azon munkások száma, akik az egyre erősödő hőhullámoknak vannak kitéve. Az éghajlatváltozással járó jelenségek emellett olyan betegségek okozói is, mint a rák, a veseelégtelenség, valamint a különböző légúti betegségek, ezek mindegyike pedig akár halálhoz vagy krónikus betegséghez is vezethet. A legnagyobb veszélynek a szervezet a légszennyezettséget minősítette, mely mintegy 860 ezer munkavégzéshez köthető halálozásért felelős a kültéri munkát végzők körében évente.

Figyelmeztetnek arra is, hogy vannak olyan esetek, amikor éppen az éghajlatváltozás lassítását célzó eszközök válnak új veszélyforrásokká, például napelemek és az elektromos járműveknél használt akkumulátorok, a bennük lévő méreganyagok miatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!