Mutatjuk, hol ázhatunk ma bőrig

Térségünkbe egy csapadékzóna érkezik, amely kelet felé terjeszkedik. Sok helyen készülhetünk kiadós mennyiségű esőre.

Hétfőn nyugat-délnyugat felől egy mediterrán ciklon csapadékrendszere húzódik az ország fölé. Ennek hatására kedd délig kiadós esőzésre lehet számítani. A Dél-Alföldön a déli, míg a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél élénk, olykor akár erős is lehet. A legenyhébb órákban 5 és 13 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk – a déli-délkeleti határ mentén mutatják majd a magasabb értékeket a hőmérőket. Késő estére pedig 4 és 9 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a várható esőzések miatt. Az előrejelzés szerint 24 óra alatt 20 millimétert meghaladó mennyiségű csapadék hullhat. Budapesten, valamint Komárom-Esztergom, Veszprém, Somogy, Fejér, Tolna, Baranya, Nógrád, Pest és Bács-Kiskun megyére pedig másodfokú figyelmeztetés érvényes, ezeken a helyeken ugyanis több mint 30 milliméternyi csapadék várható 24 óra leforgása alatt.

Havas eső, hó is lehet

Kedden erősen felhős, borult lesz felettünk az ég. Többfelé előfordulhat eső és zápor, de a hegyekben néhol havas eső, hó is hullhat. A nap második felében azonban nyugat felől elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet, a csapadékzóna gyengül és kelet felé húzódik. A szél sokfelé viharossá fokozódik, főként a Dunántúlon. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul majd.

kisgyerek pocsolyában ugrál
Ismét lesz lehetőségünk pocsolyákban ugrálni. Fotó: Getty Images

Ködös lesz a hét közepe

Szerdán a felhős idő mellett több-kevesebb napsütésben is részünk lesz, estig viszont nem várható számottevő csapadék. A szélvédett részeken hajnalra ködfoltok képződhetnek. Többfelé megélénkül a légmozgás. 4 és 9 fok között alakulnak a maximumértékek.

Csütörtökön erősen felhős, borult időre számíthatunk. Készüljünk fel az újabb esőzésre, helyenként még havas eső, hó vagy ónos eső is előfordulhat. Hajnalban ismét ködfoltokra készüljünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között várható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Szakadozottá válik a felhőzet, de általában sok marad a felhő, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Helyenként, elsősorban a déli tájakon lehetnek zivatarok. Többfelé lesz élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között valószínű. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra