Egyre több nő érzi úgy, hogy kevesebb bért kap a férfiaknál

Romlik a nemek közötti egyenlőség helyzete a világban – hívja fel a figyelmet legújabb kutatása alapján az AVON.

A szépségmárka által készített Global Progress for Women Report hét országból több mint hétezer nő véleményét tükrözi. Az AVON a tavalyi év után idén immár második alkalommal vizsgálta a nemek közötti egyenjogúság megvalósulását és az e téren folytatott küzdelem előrehaladásának eredményeit. Aggasztó módon az adatok, még ha kis mértékben is, de általános visszaesést mutatnak. A megkérdezett nők úgy vélik, hogy a nemek közötti egyenlőség elérésének kulcsfontosságú területein – beleértve a fizetést, a lehetőségeket, a döntéshozatalt és az általános biztonságérzetet – az előrelépés hiánya, sőt, egyes esetekben visszalépés tapasztalható. Általánosságban nőtt azon nők aránya, akik szerint sztereotípiák akadályozzák az esélyegyenlőség megvalósulását: a 2023-ban mért 86 százalékkal szemben idén 89 százalékuk fogalmazta ezt meg a felmérésben.

nemi egyenlőtlenség, fizetés, munkabér
A nők több mint fele egyetért azzal, hogy a fizetések terén nem érvényesül a nemek közötti egyenlőség. Fotó: Getty Images

Egyenlőségre van szükség a munka világában

A kutatás munkavállalással kapcsolatos kérdései jelentős részében visszaesés tapasztalható a tavalyi évhez képest. A megkérdezett nők szerint a hátrányos megkülönböztetés egészen a munkapiacra lépésüktől kezdve végigkíséri életüket. Növekedett azok száma, akik úgy érzik, hogy az iskolából kikerülve kevesebb lehetőség áll rendelkezésükre, mint férfiaknak. Jelenleg a megkérdezettek 28 százaléka ért egyet azzal, hogy női mivoltuk negatívan befolyásolta az iskolából való kilépéskor elérhető lehetőségeiket, míg ez az arány 2023-ban 23 százalék volt.

Emellett a válaszadók ugyancsak visszaesést tapasztalnak a bérezés, a betölthető munkakörök és az elérhető vezetői pozíciók kapcsán. Az új kutatás szerint azon nők száma, akik egyetértenek azzal, hogy egyenlőtlenségek vannak jövedelmi terén, 46-ról 52 százalékra nőtt. A 2024-es kutatásban részt vevő nők közel harmada (31 százalék) érezte úgy, hogy a munkáltatók sztereotípiáik alapján határozzák meg, nőként milyen munkakörök betöltésére lehetnek alkalmasak. Ez a szám 2023-ban még 27 százalék volt, ami egyértelműen a nemek közötti egyenlőtlenség további csökkenését mutatja. Ugyancsak nőtt azon nők száma, 56-ról 61 százalékra, akik szerint az üzleti életben való képviselet a férfiaknak kedvez. Míg a 2023-ban a megkérdezett nők 45 százaléka, addig 2024-ben már több mint felük (57 százalék) gondolja úgy, hogy a nők nehezebben nyernek el vezetői pozíciókat.

A vizsgálatból arra is fény derült, hogy szintén romlott a nők által indított egyéni vállalkozások helyzete az elmúlt évhez képest, miközben a saját vállalkozás indításával járó rugalmasságot és autonómiát kereső nők száma egyre növekszik. Mindkét kutatásban a megkérdezett nők több mint fele (53 százalék) értett egyet azzal, hogy akadályok állnak vállalkozóvá válásuk útjába. Napjainkban a megkérdezett nők egyötöde (20 százalék) úgy érzi, hogy a nemek közötti egyenlőtlenség akadályozza őket saját vállalkozásuk elindításában, szemben a korábbi 14 százalékkal. Ennek egyik legfontosabb aspektusa lehet a vállalkozásindítás finanszírozása, hiszen az Atomico tavalyi kutatása szerint a női alapítók részesedése a befektetésekből stagnál, és az összes európai kockázati tőkefinanszírozás 87 százalékát kizárólag férfiakból álló alapító csapatok nyerik el. Riasztó, hogy a kizárólag nőkből álló csapatokba történő befektetés 2023-ban mindössze 1 százalék volt, annak ellenére, hogy a bizonyítékok szerint a nők 25 százalékkal jobb megtérülést tudnak elérni.

Az ENSZ egy tavaly szeptemberben kiadott jelentésében arra hívta fel a figyelmet: az egészségügyben, az oktatásban, a munkaerőpiacon és a hatalomgyakorlásban mélyen gyökerező előítéletek miatt lehetetlen elérni a női egyenjogúságot 2030-ig.

A nőknek biztonságra van szükségük

A 2024-es Global Progress for Women Report a nők biztonságérzetét is vizsgálta. A megkérdezettek csaknem háromnegyede (72 százalék) nem érzi magát biztonságban, ha éjszaka egyedül sétál közterületen, 43 százalékuk a tömegközlekedési eszközökön, 55 százalékuk pedig egy taxiba ülve is félelmet érez. Az idei adatokból az is kiderül, hogy a nők több mint egyharmada (35 százalék) érezte már kényelmetlenül magát a munkahelyén nemi megkülönböztetés miatt, 17 százalékukkal fordult elő, hogy nem érezte magát biztonságban, 16 százalékuk pedig volt már zaklatásnak kitéve. A munkahely azonban menedéket is jelenthet a nők számára. Átlagosan 5-ből 2 válaszadó (43 százalék) a munkahelyét menedéknek vagy biztonságos helynek tekinti, ahol eltávolodhat az otthoni konfliktusoktól vagy bántalmazástól. Ezen túlmenően a nők több mint egyharmada (35 százalék) mondta, hogy volt olyan kollégája, aki elmondta neki, hogy otthon bántalmazza a partnere.

„A nemzetközi nőnap alkalmából közzétett kutatásunk kimutatja, hogy még rengeteg teendőnk van a női egyenjogúság elérése érdekében, hiszen az adatok egyre csak romlanak. A világ nem kiegyensúlyozott, ezért tovább kell dolgoznunk annak érdekében, hogy a nők számára megteremtsünk minden lehetőséget a gazdasághoz való hozzájáruláshoz, a munkában való részvételre és a lehetőségeik kiaknázására. Mélységesen aggasztó látni az eredményeket arról, hogy a nők hogyan érzékelik biztonságukat, és ez tükrözi azokat a tapasztalatokat is, amelyeket jótékonysági partnereinktől és tanácsadói hálózatunk tagjaitól hallunk világszerte” – fogalmazott Kristof Neirynck, az AVON vezérigazgatója. „Hiszünk abban, hogy egy jobb világ a nők számára egy jobb világ mindenki számára” – tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.