Aggasztó, hol tart ma a női egyenjogúság

Lehetetlen elérni a női egyenjogúságot 2030-ig az egészségügyben, az oktatásban, a munkaerőpiacon és a hatalomgyakorlásban mélyen gyökerező előítéletek miatt – derül ki az ENSZ csütörtökön kiadott jelentéséből.

„A világ cserbenhagyja a nőket és a lányokat” – hangsúlyozta beszámolójában a világszervezet nők helyzetével foglalkozó ügynöksége és az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya. Az ENSZ megállapítása szerint „a nemek közötti egyenlőséggel szembeni aktív ellenállás, valamint a krónikus alulfinanszírozottság kulcstényező a lassú előrehaladásban, illetve egyes esetekben a már elért eredmények semmivé válásában”. A jelentésben a szakértők arra jutottak, hogy „a többi között a szexuális és reproduktív egészséghez való egyenlőtlen hozzáférés, az egyenlőtlen politikai képviselet, a gazdasági egyenlőtlenségek és a jogi védelem hiánya akadályozza a kézzelfogható előrelépést”.

Maria-Francesca Spatolisano főtitkár-helyettes a jelentést bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nemek közötti egyenlőség célja egyre távolodik. Rámutatott a lányok és nők romló helyzetére a konfliktus sújtotta országokban, az éghajlatváltozás hatásaira, valamint a nemek közötti egyenlőséggel szembeni „aktív ellenállásra és a krónikus alulfinanszírozottságra”, amelyek mind lassítják, sőt egyes esetekben visszafordítják az előrehaladást. Az ENSZ jelentése komor képet fest arról, hol tart a világ a női egyenjogúság terén 2030-ra kitűzött 17 cél megvalósításában.

gyalogos átkelőhely lámpa női alak
Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint nem lehet elérni a női egyenjogúság terén 2030-ra kitűzött globális célokat. Fotó: Getty Images

Sokan se oktatáshoz, se tisztességes munkához nem jutnak

A szélsőséges szegénység felszámolását illetően a beszámoló azt írta: ma minden tizedik nő, pontosabban a nők 10,3 százaléka kevesebb mint 2,15 dollárból él naponta, ami a szélsőséges szegénység küszöbértéke. Ha folytatódnak a jelenlegi trendek, a világon élő nők nyolc százaléka még mindig ennyi pénzből fog tengődni 2030-ban. Többségük Fekete-Afrikában él. Miközben világszerte egyre több gyermek fér hozzá az oktatáshoz, az ENSZ aláhúzta, hogy lányok milliói soha nem látnak osztályteremet, vagy idő előtt befejezik tanulmányaikat, különösen a konfliktus sújtotta területeken. Miközben az ENSZ célja az, hogy minden gyermek minőségi középiskolai oktatásban részesüljön, Afganisztánban a tálibok az alapfokú oktatásra korlátozták a lányok részvételét. „2023-ban akár 129 millió lány és fiatal nő is kimaradhat az iskolából világszerte. A jelenlegi ütem mellett 2030-ban 110 millióan fognak kihullani az oktatásból a becslések szerint” – áll a jelentésben.

Ami a tisztességes munkát illeti, a beszámoló szerint a 25 és 54 év közötti nők kevesebb mint kétharmada – 61,4 százaléka – dolgozott a munkaerőpiacon 2022-ben, szemben a férfiak 90,6 százalékával, ráadásul sokkal alacsonyabb bérért. 2019-ben a férfiak minden egyes dollárnyi munkajövedelmével szemben a nők csak 51 centet kerestek. A jelentés szerint a jövő szempontjából kritikus tudományos, technológiai és innovációs munkakörökben is korlátozott a nők szerepvállalása a nemek közötti válaszfalak miatt. „2022-ben a nemzetközi szabadalmi bejelentésekben szereplő feltalálók között ötször kevesebb nő volt, mint férfi. 2020-ban világszerte csak minden harmadik kutatói pozíciót töltött be nő, míg a tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai (STEM) munkaköröknél egyötöd volt ez az arány” – tette hozzá az ENSZ. Hasonló egyenlőtlenségek figyelhetők meg a döntéshozói pozíciókban: a parlamenti helyeknek mindössze 26,7, a helyi önkormányzati tisztségeknek pedig 35,5 százalékát birtokolják nők, míg a vállalatvezetésben arányuk csupán 28,2 százalék.

Egy közelmúltbeli felmérés szerint a nők 86 százaléka érzi úgy, hogy manapság is nemi megkülönböztetésen alapuló negatív sztereotípiák akadályozzák esélyegyenlőségüket a munka világában.

Eközben világszerte egyre gyakoribbak a konfliktusok, és 2022-ben 614 millió lány és nő élt harcok sújtotta területeken, ötven százalékkal több, mint 2017-ben. Az ENSZ figyelmeztetett: az, hogy a fontossági sorrendben folyamatosan hátrébb kerül a nemek közötti egyenlőség megvalósítása, veszélybe sodorja a tizenhét célt. A világszervezet egyúttal kifogásolta, hogy a nők szerepvállalását elősegítő programok finanszírozása „nem megfelelő, kiszámíthatatlan és következetlenül oszlik meg az országok között”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!