Ultramaratonon döntött világrekordot a 131 centiméteres férfi

A valaha feljegyzett legalacsonyabb résztvevőként teljesített ultramaratont a törpenövéssel élő John Young.

Az 58 éves kanadai férfi a törpenövés leggyakoribb típusával, achondropláziával született. Ugyanakkor mindössze 131,1 centiméteres testmagassága sem akadályozhatta meg a Massachusettsben élő, matematikatanárként dolgozó Youngot abban, hogy sportolóként bekerüljön a neve a történelemkönyvekbe. Mint ugyanis azt a Guinness Világrekordok bejelentette, immár hivatalosan is ő a legalacsonyabb ember, aki valaha is lefutott egy ultramaratont.

Egészen pontosan a New Hampshire-i Ghost Train ultramaratonon állt rajthoz. Összesen 12 óra és 9 perc alatt futott le 50 kilométert, azaz óránként átlagban valamivel több mint 4 kilométert. A Guinness ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a törpenövéssel élő emberektől nagyjából kétszer több lépés megtételét igényli egy maratoni táv, mint a normál testalkatú emberektől. John Young ezzel egy szűk kör tagjává vált, akik törpenövésűként teljesíteni tudták a maratoni távot, és az elsővé, aki egy ultramaraton kihívásának is meg tudott felelni.

Az orvosok eltiltották a sportolástól

Saját bevallása szerint nem készült semmilyen különleges módszerrel a versenyre. Több mint tíz éve hetente hat napon sportol, közte kerékpározik, fut és úszik. A torontói születésű férfi már gyerekként is rendszeresen úszott és jégkorongozott, de később az orvosok eltanácsolták a megerőltetőbb mozgásformáktól, nehogy gerincproblémái alakuljanak ki. Emiatt a 2000-es évek elején már jelentős elhízással küzdött, testsúlya elérte a 88 kilogrammot. A súlyproblémákhoz lassanként alvási apnoé és súlyos szív-érrendszeri kockázatok is társultak.

„Életem első 40 évének zömét azzal töltöttem, hogy hallgattam másokra, akik azt mondták: túl alacsony vagyok ahhoz, hogy bizonyos dolgokat megtegyek” – árulta el Young „Egyszer aztán 43 évesen úgy döntöttem, nem hallgatok többé ezekre a hangokra” – tette hozzá. Először elkezdett úszni és biciklizni, még egy triatlonra is benevezett, bár a futószámot kihagyta, mert félt, hogy megsérülne benne. Idővel azonban – orvosai tanácsai ellenére – belevágott a futásba is, és meglepve tapasztalta, hogy minél többet fut, annál kevésbé fáj a háta. Innentől pedig nem volt megállás: mostanáig 21 maratont futott le.

Mi több, 2016-ban ő vált az első törpenövésűvé, aki teljesített egy Ironman triatlont, benne 3,9 kilométer úszással, 180 kilométer kerékpározással és egy 42 kilométeres maratonnal. Két évvel később, 2018-ban 12 hónap alatt 12 maratont futott le, így aztán, ahogyan ő fogalmaz, „a következő logikus lépésnek” az ultramaraton tűnt. Hamarosan egyébként fia, Owen is csatlakozhat hozzá az ultramaratont teljesítő törpenövésűek mindeddig egyfős táborába. Édesapjához hasonlóan ő is kitartó futó, olyannyira, hogy 5 kilométeres távon már meg is döntötte apja személyes rekordját.

Borítókép: John Young - The Hammer/Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.