Kannabiszpirulákat dobnak piacra a gyógyszergyártók

Egy holland gyógyszerészeti magáncég öt éven belül piacra kívánja dobni a világ első kannabisztartalmú piruláját, mintegy 4 milliárd eurós piacra számítva.
Az Echo Pharmaceuticals azonban vetélytársra is számíthat, amely nem más, mint a Cannasat, az a kanadai cég, amely szintén a kannabiszpirula kifejlesztésén dolgozik. 2005-ben Kanada a világon elsőként hagyta jóvá egy kannabisz alapú spray előállítását és tesztelését (a brit GW Pharmaceuticals Plc által), amelyet sclerosis multiplexben szenvedőknek szánnak.
Az Echo közölte, hogy a Namisol nevű kannabiszpirulájának klinikai vizsgálatai 2008 első felében kezdődnek meg, és hogy a 4 milliárdosra becsült piac 20-30 százalékát tartja megszerezhetőnek. Mint a cég vezetője, Geert Woerlee elmondta, kutatások igazolták, hogy kannabisz alapú gyógyszerek hatékonyak lehetnek a Parkinson-kór, a sclerosis multiplex, a migrén és az Alzheimer-kór esetében. Woerlee szerint egy új gyógyszer bevezetése általában öt évig tart, de reméli, hogy a Namisol hamarabb elterjed a piacon. "Voltaképpen könnyű dolgunk van, hiszen e gyógyszer hatása több ezer év óta ismert" - mondta az igazgató.
Az Echo pirulájához felhasznált kannabiszt egy holland termesztő szolgáltatja a holland kormány engedélyével. A holland kormány novemberben azt mondta, hogy támogatni kívánja a pirula kifejlesztését, és hogy öt évig kitolja a pirula bevezetését, hogy tudományos kutatása még mélyrehatóbb legyen.
Hollandia évtizedek óta nem tiltja a marihuána árusítását kávézókban, és 2003-ban elsőként engedélyezte, hogy a kannabisz felírható gyógyszerként patikákban kapható legyen rákban, AIDS-ben és sclerosis multiplexben szenvedők számára, krónikus fájdalom, émelygés, étvágytalanság csökkentésére.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Bőrbetegségek, melyek viszketést okoznakBőrviszketés

Bőrbetegségek, melyek viszketést okoznakA viszketésnek nagyon sokféle oka lehet

Hogy gondozzuk fekvőbeteg családtagunkat?Betegápolás

Hogy gondozzuk fekvőbeteg családtagunkat?Mi segíthet ebben a nehéz időszakban?

Székrekedés tünetei és kezeléseSzékrekedés

Székrekedés tünetei és kezeléseMi okozza a bélmozgás lanyhulását?

A vénás keringés közelebbrőlKeringés

A vénás keringés közelebbrőlAz aranyeres panaszokat vénapangás okozza

Hogyan zajlik a prosztatavizsgálat?Prosztata

Hogyan zajlik a prosztatavizsgálat?Negyvenéves kor felett ajánlott évente szűrni

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban hétfon délelőtt a napsütést csak kevés felhő zavarja, csapadék pedig sehol sem alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag