Spárga
A spárga ezért egészséges (3)
A magyar lakosság körében általában véve igen szerény a spárga népszerűsége, pedig egy kifejezetten olcsó és egészséges zöldségről van szó. Így hiába számít Magyarország igazi spárgatermesztő nagyhatalomnak, a termés legnagyobb része Németországban és Ausztriában talál vevőre.
Ezeket a zöldségeket ne együk nyersen
Mindenki tudja, hogy például a nyers hús elfogyasztása mekkora egészségügyi kockázattal jár. De mi a helyzet a zöldségekkel? Azt hihetnénk, mindegyiket ajánlott nyersen is fogyasztani, pedig ez nem így van. Cikkünkben összeszedtük, melyiket érdemes inkább hőkezelni, mielőtt megesszük.
Gyógyszerkereső
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő valószínű az északkeleti harmadban a legtöbb napsütéssel. Csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Estétől délnyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik záporokkal, zivatarokkal. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, a Győr-Szeged szélcsatornában meg is erősödik, amit néhol viharos lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható, a nyugati határnál ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.