Richter Gedeon Nyrt.
Óriási segítség a magyar mentősöknek
A Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának és felügyelőbizottságának valamennyi tagja felajánlotta egyhavi tiszteletdíját a koronavírus-járvány elleni küzdelemben kiemelt szerepet betöltő Országos Mentőszolgálat (OMSZ) orvosainak és ápolóinak. Az összesen 6 millió forintos felajánlást az OMSZ dolgozóinak rekreációját szolgáló egyesület számára utalták át.
Valóban májkárosodást okozhatott az Esmya
Ahogy arról korábban a HáziPatika.com beszámolt, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kockázatértékelési bizottsága (PRAC) decemberben jelentette be, hogy vizsgálat alá vonja az Esmyát, miután négy súlyos májkárosodásról jelentettek a szerrel kezelt betegek között, két esetben pedig májátültetésre is szükség volt. Mostanra az EMA befejezte a méhmiómák kezelésére szolgáló készítmény felülvizsgálatát.
Gyógyszerkereső
A délnyugati tájakon - legkésőbb a határvidéken - is csökken a felhőzet, ott is naposra fordul az idő a gomolyfelhők mellett. A Dél-Alföldön egy-egy futó zápor, esetleg zivatar nem kizárt. Néhol megélénkül a keleties szél. A hőmérséklet délután 19 és 25, késő este 10, 19 fok között várható. Napközben fronthatások nem okoznak kellemetlenséget.