Szigorít az unió a nehézgépjárműveknél

Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre.

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírásokról, valamint a hatályos uniós szabályok módosításáról és szigorításáról szóló rendeletet. Az új előírások hozzá fognak járulni ahhoz, hogy növekedjen a kibocsátásmentes járművek részaránya a nehézgépjármű-állományon belül, miközben biztosítják az ágazat versenyképességének megőrzését és fokozását. A naprakésszé tett szabályok kiterjesztik a meglévő rendelet hatályát annak érdekében, hogy szinte minden, tanúsított szén-dioxid-kibocsátással rendelkező új nehézgépjárműre, köztük a kisebb tehergépkocsikra, a városi és a távolsági autóbuszokra, valamint a pótkocsikra is kibocsátáscsökkentési célértékek vonatkozzanak.    

szén-dioxid-kibocsátás
Illusztráció. Fotó: Getty Images

Az új szabályok a jelenlegi, 2025-re vonatkozó célérték mellett - amely a 16 tonnát meghaladó tömegű nehéz tehergépkocsik esetében 15 százalékos kibocsátáscsökkentést irányoz elő - 2030-ra és az azt követő időszakra vonatkozóan további célértékeket határoz meg. A szabályok, az eredeti, 30 százalékos javaslat helyett 45 százalékos kibocsátáscsökkentést írnak elő 2030-tól, 65 százalékos kibocsátáscsökkentést 2035-től, és 90 százalékos kibocsátáscsökkentést 2040-től.    

A célértékek 2035-től a közepes méretű tehergépkocsikra, a 7,5 tonnát meghaladó tömegű nehéz tehergépjárművekre és a távolsági autóbuszokra, valamint az ezeknek megfelelő, különleges felépítményű gépjárművekre vonatkoznak. A városi autóbuszok esetében 2035-re az új városi autóbuszok 100 százalékának kibocsátásmentesnek kell lennie. A helyközi autóbuszok mentesülnek e célérték elérése alól, mivel a kibocsátáscsökkentés mérésénél távolsági autóbuszoknak fognak minősülni. A rendelet kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!