Párkapcsolati Problémák
Hogyan mondjuk el, ha változtatnák a párkapcsolatunkon?
Könnyen konfliktusokhoz vezethet egy párkapcsolatban, ha az egyik fél arra kéri partnerét, változzon meg valamiben. Egy új tanulmány szerint nem lehetetlen, hogy a kapcsolat érdekében megváltozzunk, ez azonban mindkét oldalról megértést és türelmet igényel.
A romló párkapcsolat öt jele
Bár sok esetben úgy tűnik, hogy két ember hirtelen, minden előzmény nélkül szakít egymással, az elválást jellemzően a párkapcsolat fokozatos romlása előzi meg. Ennek pedig számtalan jele van. A Psychology Today szakértője szerint ráadásul nem a verbális, hanem a nonverbális jelek azok, amelyek figyelmeztethetik a szerelmeseket, hogy rossz irányba tartanak.
Vita közben ezeket soha ne mondjuk a párunknak
Amit egyszer kimondtunk, azt nem tehetjük semmissé, így még egy parázs veszekedés során is érdemes megválogatni a szavainkat. Ha nem akarjuk, hogy kedvesünk bizalma örökre megrendüljön bennünk, a következő mondatokat inkább ne vágjuk a fejéhez.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Súlyos égési sérülteket tud kezelni a Bethesda egy új eszközzel
Magyarországon elsőként vehetnek használatba a Bethesda Gyermekkórház Országos Gyermekplasztikai és Égéssebészeti Központja orvosai egy rendkívül korszerű bőrhálósító készüléket. A 8 millió forintért vásárolt eszköz új dimenziókat nyit a nagyégett gyermekek és fiatalok gyógyításában.
A kezdetben párás, felhős északi tájakon is naposra fordul az idő, és általában sok napsütésre számíthatunk a képződő gomolyfelhők mellett. Főként az északkeleti tájakon alakulhat ki kevés helyen zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkülhet, zivatarok környezetében megerősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között változik. A változékony idő mellett a frontérzékenyek tüneteit napközben kettős fronthatás erősítheti fel.