Vita közben ezeket soha ne mondjuk a párunknak

Amit egyszer kimondtunk, azt nem tehetjük semmissé, így még egy parázs veszekedés során is érdemes megválogatni a szavainkat. Ha nem akarjuk, hogy kedvesünk bizalma örökre megrendüljön bennünk, a következő mondatokat inkább ne vágjuk a fejéhez.

Szerelmes vagyok belé, de már nem kívánom Friss vizsgálat készült azzal kapcsolatban, hogyan élik meg a nők, ha - bár ugyanúgy szeretik a párjukat, mint régen - az iránta érzett szexuális vágyuk jócskán lecsökkent. Részletek itt .

Nincs párkapcsolat konfliktus nélkül, még a legösszeillőbb emberek is egymásnak feszülnek időnként. Sokszor csak olyan apróságokon megy a vita, hogy miért nincs elmosogatva, vagy ki vigye le a szemetet, de előfordul, hogy komolyabb téma, például megcsalás, pénzhiány okoz problémát. Veszekedés közben az ember könnyen elveszti a fejét, és olyan dolgokat mond, amiket később megbán, mert tudja: súlyos sebet ejtett vele a párján, az esetek nagy részében igazságtalanul, fölöslegesen. Amit ugyanis egyszer kimondtunk, azt nem tehetjük semmissé, még akkor sem, ha bocsánatot kérünk. A bizalom ilyenkor kétségnek adja át a helyét, és minél többször történik hasonló, annál mélyebb lesz a két ember közötti szakadék, míg végül már csak a szakítás segíthet.

Nem kötelező azonban, hogy idáig fajuljanak a dolgok! Ehhez viszont az kell, hogy veszekedés közben is tudjunk uralkodni magunkon, és pusztán dühből vagy kétségbeesésből ne vágjunk a másik fejéhez bizonyos dolgokat. Leslie Becker-Phelps pszichológus a webMD-re írt cikket a témában, amelyben összegyűjtötte, melyik az 5 leginkább kerülendő mondat.

Fenyegetőzés helyett beszéljünk az érzéseinkről

Mint azt a szakember hangsúlyozta, ne mondjuk a vita hevében a párunknak, hogy "Válni akarok!". A legtöbben ezt az egyébként nagyon súlyos mondatot csak fenyegetésként használják, meg akarják félemlíteni a másikat, de igazából annyit érnek el vele, hogy aláássák a kedvesükkel való kapcsolatot. Szerencsésebb megoldás, ha inkább az érzéseinkről, a bennünk lévő dühről, csalódottságról, kétségbeesésről beszélünk, így megadjuk a másiknak a lehetőséget, hogy segíthessen. Akkor sem érdemes egyébként ordítozás közben közölni a válásra irányuló szándékunkat, ha komolyan gondoljuk - nyugodt körülmények között, felelősségteljes, egymásra odafigyelő felnőttekként kell beszélni róla, tanácsolja a szakember.

"Utállak!" - szintén egy olyan mondat, amit kerülni kell, amikor összefeszülünk a párunkkal. Azt sugallja ugyanis, hogy olyan szintű ellenérzésekkel viseltetünk iránta, amelyek megkérdőjelezik a kapcsolat létjogosultságát. Minek vagyunk együtt, ha egyikőnk utálja a másikat? Hasonló még a "Soha nem szerettelek!" vagy a "Soha nem kellett volna összeházasodnunk!" is. Ez a három mondat még akkor is kétségeket ébreszt abban, akinek szólnak, ha csak a vita hevében, komolytalanul hangzottak el. Becker-Phelps szerint, ha ki akarjuk fejezni, abban a pillanatban miért nem vagyunk annyira oda a kedvesünkért, inkább mondjunk konkrétumokat, például: "Utálom, ha a beszélgetés közepén kimész a szobából!".

Vita közben sem mondhatunk ki bármit.
Vita közben sem mondhatunk ki bármit. Fotó: Getty Images

Ne címkézzünk és vádoljunk

Ugyancsak nem érdemes negatív jelzőkkel illetni a másikat, mert ezzel olyan címkéket ragasztunk rá, amelyektől soha nem fog tudni megszabadulni. "Te egy szívtelen/lusta/értéktelen ember vagy!" - képzeljük el, milyen hatást érünk el veszekedés közben az ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel! Nemcsak a belénk vetett hite rendülhet meg a párunknak, hanem az önmagába vetett hite is, azt érezheti, ha mi így ítéljük meg őt, akkor már semmit sem képes nyújtani nekünk. A pszichológus azt javasolja, becsmérlés helyett beszéljünk a kedvesünk azon viselkedési módjairól, amelyek nem tetszenek nekünk. Magyarázzuk el neki például, hogy minket nagyon zavar, hogy nem végez túl sok házimunkát, hiszen így több feladat hárul ránk. Ezzel feldobtuk a labdát, ott van számára a lehetőség a változásra.

Nem szerencsés a "Te soha...." kezdetű mondat sem, hiszen ha belegondolunk, a legtöbb esetben rosszul használjuk. Inkább olyan dolgokra célzunk vele, amit a párunk ritkábban csinál, mint amennyiszer mi szeretnénk, nem olyanokra, amelyek egyáltalán nem jellemzőek rá. Így viszont a kedvesünk támadásnak, vádaskodásnak érezheti állításunkat, és azonnal visszavág - ami csak tovább súlyosbítja a vitát. Becker-Phelps ebben az esetben is arra sarkall mindenkit, hogy legyünk specifikusabbak, mutassunk rá konkrétan a problémára, és azzal kapcsolatban osszuk meg az érzéseinket. "Amikor minden hétvégén a számítógép előtt ülsz, és tudomást sem veszel a létezésemről, az engem borzasztóan bánt. Ezért vagyok olyan dühös rád. Ha legalább néhány estét rám szánnál, beszélgetnénk, filmeznénk, sokkal jobban érezném magam" - ez például a szakember szerint megfelelő módja annak, hogy közöljük a párunkkal, mi bánt minket, és mit várunk el tőle.

Leslie Becker-Phelps összegzésképpen aláhúzta: ha figyelünk arra, hogy a civakodás a megfelelő mederben maradjon, és a tiltott mondatok helyett szerencsésebb megfogalmazásokkal élünk, egy idő után érezni fogjuk a változást. Sokkal jobban tudunk majd kommunikálni a másikkal, és sokkal nagyobb lesz az esélye annak, hogy megérti, átérzi, amit mondani szeretnénk neki. Ez pedig csak jót tehet egy kapcsolatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?