
Párkapcsolati Problémák


Hogyan mondjuk el, ha változtatnák a párkapcsolatunkon?
Könnyen konfliktusokhoz vezethet egy párkapcsolatban, ha az egyik fél arra kéri partnerét, változzon meg valamiben. Egy új tanulmány szerint nem lehetetlen, hogy a kapcsolat érdekében megváltozzunk, ez azonban mindkét oldalról megértést és türelmet igényel.




A romló párkapcsolat öt jele
Bár sok esetben úgy tűnik, hogy két ember hirtelen, minden előzmény nélkül szakít egymással, az elválást jellemzően a párkapcsolat fokozatos romlása előzi meg. Ennek pedig számtalan jele van. A Psychology Today szakértője szerint ráadásul nem a verbális, hanem a nonverbális jelek azok, amelyek figyelmeztethetik a szerelmeseket, hogy rossz irányba tartanak.



Vita közben ezeket soha ne mondjuk a párunknak
Amit egyszer kimondtunk, azt nem tehetjük semmissé, így még egy parázs veszekedés során is érdemes megválogatni a szavainkat. Ha nem akarjuk, hogy kedvesünk bizalma örökre megrendüljön bennünk, a következő mondatokat inkább ne vágjuk a fejéhez.


Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!



Sertésszívet kapott egy végstádiumú szívbeteg
A világon második alkalommal hajtottak végre sertésszív-beültetést a Egyesült Államokban. A genetikailag módosított szervvel egy végstádiumú beteg életét igyekeznek megmenteni az orvosok, akinél hagyományos transzplantációra nem lett volna lehetőség.






Többnyire felhős időben lesz részünk, de időszakosan szakadozhat a felhőzet, és egyes részeken hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de továbbra is többfelé várható eső, záporeső, a Dunától keletre zivatarok is kialakulhatnak. Elsősorban az ország középső harmadán további jelentős mennyiség is hullhat! Az északias szél többfelé megerősödik, északnyugaton és északkeleten viharossá fokozódhat. A csúcshőmérséklet 15 és 26 fok között várható, a 20 foknál magasabb értékeket elsősorban a keleti, északkeleti megyékben mérhetjük. Jelenleg kettős fronthatás érvényesül: a hideg- és a melegfrontra érzékenyeknél egyaránt kialakulhatnak panaszok.